Két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaság állományában is kimutatta a madárinfluenza vírusát március 31-én a Nébih laboratóriuma. A két állomány összesen csaknem 200.000 állatának leölése folyamatban van. A madárinfluenza múlt heti ismételt kitörése óta már mintegy 40 gazdaságban van jelen a betegség. A Nébih ezúton is felhívja a baromfitartók figyelmét a járványügyi előírások fokozott betartására.
Bács-Kiskun megye után két Csongrád megyei pecsenyekacsa-tartó gazdaságban is megjelent a madárinfluenza. Az állatok tüneteket nem mutattak, a fertőzés a szigorított állategészségügyi óvintézkedésként kötelezően előírt mintavételezés alapján derült ki. A Csengele közelében lévő telepen csaknem 142.000, míg az Üllésnél találhatóban 54.000 állat leölését kezdték meg az állategészségügyi szakemberek.
A hatóság a további szükséges intézkedéseket is haladéktalanul megtette, többek között kijelölte a védő- és megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének mikéntjére a folyamatban lévő járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.
A madárinfluenza március 25-ei kitörése óta csaknem 40 gazdaságban jelent meg a betegség Bács-Kiskun és Csongrád megyében. Az állategészségügy szakemberek minden szükséges hatósági intézkedést megtesznek, a járvány terjedésének lassításához azonban elengedhetetlen az állattartók felelős magatartása is. Az állományokat csak a járványvédelmi előírások szigorú betartásával lehet megóvni. Kiemelten fontos, hogy a baromfikat kötelező zártan tartani, valamint – járványvédelmi minimumfeltételként – zárt helyen kell őket etetni, itatni, továbbá a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni.
Borítókép: NÉBIH