A Miskolci Járásbíróság bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki a gyermekét fegyelmező pedagógust többször megütötte.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott lányát 2019. február 8-án az iskola testnevelőtanára tanítási időben az intézményvezető elé akarta vinni, mivel a tanuló fegyelmi vétséget követett el, nem akart eleget tenni a pedagógus utasításának.
A vádlott tudomást szerezve a történtekről fél 12 körüli időben, felháborodva az iskolába ment és a tanulókkal teli épületben a pedagógus sértetthez lépett, háromszor ököllel megütötte, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva.
A bíróság a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt 2 év szabadságvesztés-büntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban fellebbezést jelentettek be, így az nem jogerős.
Miskolc, 2019. március 14.