A “Barcika hazavár” rendezvénysorozat vendége volt Verebélyi Diána festőművész

A Barcika Hazavár programsorozat vendége volt Verebélyi Diána festőművész.
Az Összefogással Barcikáért Egyesület olyan személyeket lát vendégül, akik kazincbarcikai származásúak,  de ma már az ország más településén élnek, s példamutató szakmai karriert építettek . Életútjuk alapján a  kazincbarcikaiak büszkék lehetnek rájuk, a fiataloknak ezen felül példát mutathatnak.

A GinGin Art Cafe-ban teltház várta Verebélyi Diánát. Az egyesület szándékai szerint igyekeznek összekötni az értékeket, ezért a rendezvény kezdetén  Bukovinszki Péter (gitár) és Pece Sára (cselló)   kedveskedett zenei bemutatóval a vendégeknek.

Mint Rizner József az egyesület elnöke elmondta, a rendezvénysorozat nem véletlenül került a GinGin Art Cafe-ba. Egyrészt szeretnék visszahozni a kávézók pezsgő  közösségi életének hangulatát. Másrészt a GinGin vezetője,  Gyulai Éva az erdő, mező növényeiből készíti italkülönlegességeit, csak természetes alapanyagot használ.  Az egyesület megítélése szerint ő a természetes ízek nagykövete.


Ki is Verebélyi Diána (1) ?
Verebélyi Diána Kazincbarcikán született, itt járt iskolába. Szülei később Kondóra költöztek, ő onnan is  ide járt vissza, majd az utazás nehézségei miatt a parasznyai iskolában fejezte be általános iskolai tanulmányait. Miskolcon járt középiskolába, ott érettségizett, majd a nyíregyházi főiskolán tanult. A diploma megszerzése után Szentendrére költözött, ma is ott él és alkot, országosan elismert művész.

A művészet volt a mindene
Már a kazincbarcikai évek alatt eldőlt, a művészet lesz az ő világa, az ő élete.  A középiskola elvégzése után a nyíregyházi főiskolán tanult, majd Szentendrére költözött.  Olyan mesterek mellett tanulhatott, mint Aknay János, Ef Zámbó István,  Fe Lugossy László.
Művészete hamar népszerűvé vált, s nagyon hamar kialakult sajátos egyéni stílusa.
Amikor Szentendrén  sikerült egy kisebb lakást vennie, nyilvánvaló lett, a szívéhez közelálló tárgyalkotó művészet ( kerámia, szobrászat) területén történő alkotásra ez a lakás nem alkalmas, így maradt a harmadik szerelme, a festészet, amiben igyekezett kiteljesedni.

Saját maga menedzsere lett
A beszélgetés során szólt arról, hogy nem elegendő alkotni, művésznek lenni. Ma viszonylag kevés a központi segítség, így meg kellett tanulnia önmagát menedzselni. Nem véletlen, hogy számára nélkülözhetetlen ebben a munkában a facebook. Önmaga menedzselésének része az is, hogy rengeteg kiállításon vesz részt, s ott meglátva, hogy művei nem csak szépek, hanem valóban értékesek, újabb és újabb meghívásokat kap kiállításokra, alkotótáborokra.  Ezeknek az alkalmaknak a során új kapcsolatok épülnek ki.  Elindult egy önmagát tovább építő folyamat, de ezt ő generálja-tudatosan építve jövőjét.

Ausztria-Belgium-Egyiptom
Erre az önmagát építő folyamatra hozta fel példaként, hogy egy osztrák alkotótáborban figyeltek fel alkotásaira, s meghívták Brüsszelbe. Itt pedig az egyiptomiak csodálkoztak rá festményeire, akik meghívták egy ottani alkotótáborba, ahová áprilisban fog utazni. Ezek mind az önmenedzselés révén jöttek létre, ami szintén rengeteg időt, energiát igényel.

Sok alkotás, sok különlegesség
Verebélyi Diána kivetített képekkel szemléltette munkássága kiemelkedő alkotásait. Videón mutatta be a DM számára készített 250 m2 nagyságú festményét, ami egy budai tűzfalon, s majdnem minden hazai DM üzletben szerepelt. Beszélt az alkotás különleges kihívásairól, a nehézségekről, amit le kellett győzni.
Alkotói különlegesség, hogy szinte mindenféle tárgyra festett már képet. Az is előfordul, hogy egy-egy képét, mellyel nem elégedett, átfesti.

Tervezett bronzból díjat,  elsőként a  Petőfi Zenei Díjat, nemrégiben pedig a Bartók Rádió számára készített  egy olyan alkotást, amely a zongora szerepeltetésével a klasszikus zene kivételes szerepét igyekezett hangsúlyozni.
Ez a két különleges lehetőség ismét a szobrászat felé terelte figyelmét.

Mindezek együttesen jelentik Verebélyi Diána művészeti munkásságát.

Alázat, kitartás, szorgalom
A beszélgetés során szólt arról, hogy alázat, kitartás, szorgalom nélkül nincs siker. Nagyon gyakori, ha egy kép festésébe belefog, napi 8-12 órát is az alkotásán dolgozik. Ehhez megfelelő alázat és kitartás kell.
Összességében a művészéletében ez a  tulajdonságok nélkülözhetetlenek. Ha valaki sikert szeretne elérni, az sok lemondással, és még több munkával jár. Abban a világban, amelyben ő él,  nincsenek havi biztos jövedelmek, csak akkor van bevétel, ha sikerül alkotásait értékesíteni. Ez bizony komoly kihívás.

Ki is Verebélyi Diána (2) ?
Verebélyi Diána végtelenül szimpatikus, tisztelettudó, empatikus hölgy. Hangszíne, beszédmódja megnyugtatóan hat másokra,  élvezetes stílusban  tudja megfogalmazni gondolatait, jó hallgatni őt. Nem felejtette el honnan indult, rajongással beszél szüleiről,  egykori tanárairól, kazincbarcikai barátairól, a városról.

Köszönjük, hogy eljött hozzánk! Általa többek lettünk,  büszkék vagyunk rá!

A rendezvény zárásaként az egyesület egy ajándékot adott át Verebélyi Diánának, melyet Fignár Zoltán grafikus tervezett.

A galéria a képre kattintva tekinthető meg.
-rizner-