Kategóriával feljebb lépett a sikeresen fejlődő Tokaj-Hegyalja Egyetem

A Tokaj-Hegyalja Egyetem a szőlész-borász mérnöki  alapképzésben megelőzte a legtöbb hazai nagymúltú felsőoktatási intézményt a második  legnagyobb hallgatói létszám elérésével. A legfiatalabb, 2021-ben alapított egyetem más  területeken is látványos sikereket ért el: folyamatosan növeli hallgatói létszámát és  megerősítette képzési portfólióját.  

Kétszámjegyű hallgatói létszámnövekedés  

A fejlődés a hallgatói létszám folyamatos emelkedésén is tetten érhető. Az Országos  Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) adatai alapján a 2024. évi őszi félévben az egyetem  hallgatóinak összlétszáma 25%-kal haladta meg az egy évvel korábbiét, míg a gyarapodás  2024-ről 2025 további 15,5% volt. A növekedési tendencia ezután is folytatódott: az összes  hallgatói létszám (beleértve az aktív, és passzív hallgatókat is) jelenleg meghaladja a 1230 főt.  A bővülés többéves, tudatos intézményfejlesztési munka eredménye. 

A Tokaj-Hegyalja Egyetem zászlóshajója a szőlész-borász mérnöki alapképzés, amely  különösen dinamikusan fejlődött az elmúlt öt évben. Míg 2023 őszén a képzésen – az  alapképzést és a felsőoktatási szakképzést együttvéve – még 95 hallgató tanult, addig 2024- re ez a szám 17%-kal bővült A tendencia csaknem 5%-kos növekedéssel folytatódott 2025- ben is. A szőlész-borász mérnöki alapképzésben 2025 őszén összesen 101 hallgató vett részt,  ebből 92 aktív státuszban. 

Országos második helyezés a szőlész-borász mérnök képzésben  

A növekedés nemcsak intézményi szinten jelentős, hanem országos összevetésben is  figyelemre méltó. Az Oktatási Hivatal felvételi statisztikái alapján 2025-re a Tokaj-Hegyalja  Egyetem szőlész-borász mérnöki alapképzése a jelentkezők és felvettek számát tekintve a  második helyre lépett elő, megelőzve több nagyobb múltú felsőoktatási intézményt. A  jelentkezési adatok azt mutatják, hogy a képzést választók körében az egyetem stabilan a  második legnépszerűbb intézmény, közvetlenül a legnagyobb agrárfelsőoktatási szereplő  mögött. 

A jelentkezők számának alakulása jól tükrözi ezt az erősödő pozíciót. A 2022-es általános  felvételi eljárásban még 66 jelentkező jelölte meg a Tokaj-Hegyalja Egyetemet a szőlész borász mérnöki képzésen, míg 2023-ban már 117-en, 2024-ben 95-en, 2025-ben pedig 91-en  adták be ide jelentkezésüket.  

A felvettek száma minden évben kiegyensúlyozottan magas volt, ami a képzés iránti valós  érdeklődést és a tudatos intézményi kiválasztást jelzi. 

Kategóriát lépett a Tokaj-Hegyalja Egyetem  

A hallgatói létszám növekedése az intézmény országos súlyát is érdemben növelte. A Magyar  Rektori Konferencia legutóbbi közgyűlésén az egyetemet a korábbi 1-es kategóriából a 2-es  kategóriába sorolta át. Ezáltal az intézmény immár két szavazati joggal vesz részt a  felsőoktatási rendszer legfontosabb szakmai döntéshozó fórumán. 

Az elmúlt öt év eredményei azt mutatják, hogy a Tokaj-Hegyalja Egyetem tudatos stratégiával  és versenyképes képzésekkel országos sikereket ért el. A szőlész-borász mérnöki  alapképzésben elért második helyezés, a folyamatos hallgatói létszámnövekedés és az MRK kategóriaváltás egyaránt azt jelzik, hogy az intézmény fejlődése hosszú távon fenntartható  pályára állt. 

Sajtóközlemény: Tokaj-Hegyalja Egyetem