Cseppet sem gömbölyű a gyermekvédelem helyzete. Elég csak arra gondolni, hogy milyen sok gyereket ér családon belüli erőszak, elhanyagolás, stb.
S a gyermekotthonok sem tudnak minden esetben sikeresek lenni a hozzájuk kerültek egy részével. Ezzel semmi szín alatt nem az ott dolgozókat kritizáljuk, minden elismerést megérdemelnek, hogy igyekeznek ellátni feladataikat. Lehetőségeik korlátozottak, munkájuk embert próbáló, idegőrlő.
A mostani eset nem általánosítható, nincs ilyen szándékunk, de talán rávilágít a gyermekotthonokban jelen lévő nehézségekre. Ha valaki figyeli a rendőrségi híradásokat, szinte nincs olyan hét, hogy gyermekotthonból megszökött gyermekeket nem köröznének.
A mostani eset, melyben a testvérpár gyermekotthon lakója, Kazincbarcikán verekedett többször, esetenként komoly sérülést okozva.
Egy folyamatosan szökésbe levő testvérpár szinte menetrendszerűen bántalmazott Kazincbarcikán vétlen embereket.
2024. augusztus 17. Rákóczi tér (A sértett 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett)
2024. szeptember 5. Lini István tér (A sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett)
2024. szeptember 07. Lini István tér ( (A sértett 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Itt volt egy harmadik társuk is, aki ez idáig ismeretlen tettes.)
2024. október 25. A Miskolcra közlekedő autóbuszon a testvérpár egyike egy miskolci lakost rugdosott, ütlegelt.
A verekedések közötti időben sem unatkoztak, hiszen már-már üzletszerűen loptak az Aldiból, Sparból, Lidlből, Tescoból, Pennyből, Sell benzinkútról, s több más sértettől .
Rá lehet csavarodni, hogy milyen rossz a közbiztonság Kazincbarcikán. Nem erről van szó, mert a szökésben lévő, balhés gyerekek bárhol képesek erre. (Lásd az autóbuszos esetet) Maga a rendszer nem tud választ adni ezekre a problémákra. Nem tud annak ellenére sem, hogy az elmúlt időszakban komoly politikai vihar alakult ki e témában. Szomorú, de ezek az ügyek velünk élnek, s nincs hathatós segítség, ellenszer.
S végezetül egy személyes élmény a sokból. Ózdra utaztatunk november elején, régen jártunk ott, kicsit körbe néznénk a városban. Amikor a busz a városba ért, a 2. vagy 3. megállónál 3 fő szállt le. Egy idős hölgy, egy idős úr hegedűvel, s egy fiatal hölgy gitárral. A megállóban a hideg idő ellenére 4 gyerek (8-10 évesek) a földön ülve kártyázott, s minden leszálló utast hangos kiabálással üdvözöltek.
-Nézd mán a vén k..vát!
-Néz mán a vén se..fejet!
-Nézd mán a kis ribancot!
A pályaudvaron sem volt sokkal jobb a helyzet, így a városnézés helyett a következő busszal hazajöttünk.
Kalapot kell emelni mindazok előtt, akik Ózd élhetőbb várossá tételén dolgoznak. Az általunk tapasztalt közegben (nem kívánunk vele általánosítani) ez hihetetlen sok energiát felemésztő, tiszteletre méltó munka.
De a tények makacs dolgok, ezek az esetek életünk részei.