Évek óta nem követem figyelemmel a sporteseményeket, s feltehetően így lesz ez a katari világbajnoksággal is. Talán azért, mert nem tisztázódott, hogy az amit nézek sport, vagy szimpla vállalkozás, annak minden árnyoldalával.
Még emlékszem arra, amikor a müncheni olimpián Balczó András az aranyéremért futott. A kollégiumba utaztam vissza, s zsebrádión hallgattam, meg lesz-e Balczó számára az áhított olimpiai arany.
S talán ettől kezdődően a sport, mint sport megszűnt létezni, üzleti vállalkozássá vált. Miután nem szurkolok a kereskedelmi egységeknek sem, hogy hajrá Spar!, vagy hajrá Tesco!, így nem szurkolok egyetlen sportolónak, sportegyesületnek sem. Mert bár lehet, hogy az egyéni sportoló valóban sportként éli meg azt, amit csinál, a körülötte lebzselő üzleti kört csak az érdekli, mennyi pénzt lehet ebből leszakítani. Lásd, ahogyan a hazai tenisz szövetség 13 milliárdos hiányt hozott össze, amit aztán a mi adóforintjainkból kifizettek. Kifizettek, de kiderült, ez még kevés, mert van még néhány milliárd mínusz.
S az ilyen esetekre rengeteg példát lehetne hozni, de épp a katari események világítanak arra rá, nem egyéb ez, mint egy szűk elit hatalmi, pénzügyi, korrupciós játszóterülete. Ott, ahol 22 döntéshozó kezei között milliárdos kenőpénzek jöttek és mentek, ott semmi sem a sportról szól.
Kár, hogy ide jutottunk. A SPORT mára már nem a sportolókról, sportról szól, hanem egy szűk kör gátlástalan játszóterévé vált. Akkor most drukkoljak valakinek, hogy ő nyúlja le a legtöbb pénzt. Hajrá Platini? Vagy hajrá Blatter?