Bölcsőde épült Fájon

Fáj Miskolctól 50 kilométerre északkeletre, a Cserehát északi részében, nem messze a szlovák határtól, a Fáji-patak völgyében fekvő, az Encsi Járáshoz tartozó település. A település különleges építészeti értéke a barokk kastély, melynek magját a Fáy család által 1750 körül épített épület , az egykori nemesi kúriájának alapjai alkotják.

Pénteken új bölcsődét avattak Fájon.

Az 500 lelkes abaúji település életében fontos esemény volt az épület átadása.

Tóth Attiláné polgármester köszöntőjében elmondta, hogy egyre több gyermek születik a településen. Annak érdekében, hogy a szülők dolgozni tudjanak, fontos, hogy ez idő alatt biztonságban tudják gyermekeiket. A munka pedig a családok biztosabb megélhetésének fontos pillére. A beruházás munkahelyeket is jelent a településen, hiszen a kisgyermekgondozók, technikai személyzet helyben jut munkalehetőséghez. Köszöntőjében Tóth Attiláné köszönetet mondott Demeter Zoltán országgyűlési képviselőnek azért a támogatásárt, amely lehetővé tette az új bölcsőde felépítését.

Demeter Zoltán országgyűlési képviselő kiemelte, nagyon fontos, hogy a gyermekek gondozásának, nevelésének biztonságos feltételei a magyar vidéken is jelen legyenek. A Magyar Falu Programnak kiemelt eleme, hogy a vidék felzárkózása érdekében a jövőt szolgáló intézményhálózat jelen legyen. Az új bölcsőde jelenti a gyermekek számára a biztonságot, azt hogy kisgyermekkorban helyes életvezetésre szoktatják őket. A szülők számára pedig segít abban, hogy dolgozni tudjanak, növelve ezzel család megélhetésének biztonságát.

Az épület megáldása után a jelenlévők megtekinthették az új bölcsőde épületét.