A Kádár időszak nem kedvelte március 15-e ünnepét. Tiltott volt, ma már jól ismertek ennek okai. A gyerekként átélt márciusi ünnep jó néhány mozzanatára azonban máig jól emlékszem, hiszen ezek okai sokáig foglalkoztattak.
A furcsa történetek közül néhányat közzéteszek, talán azért, mert ezek minden év március 15-én eszembe jutnak. Kivétel nélkül minden március 15-én.
AZ ELTAKART KOKÁRDA
Március 15-én mindig fehér inget adott rám édesanyám, arra feltűzte a kokárdát, majd egy olyan pulóvert adott rám, ami a gyerekekre jellemző szertelen mozdulatok ellenére is képes volt azt rejtve tartani . Hiába kérdeztem, hogy miért nem dicsekedhetek a kokárdával, sosem bocsátkozott magyarázatban. Mi magyarok vagyunk, mi ma emlékezünk, de erről senkinek sem szabad tudni, mondta.
Emlékeim szerint egyszer csak eldicsekedtem a kokárdával, másnap meglátogatta édesanyámat a tanítom…
IRÁNY A FOGDA
Bátyámnak volt egy falubeli ismerőse, Dezső, akik sokan furcsa szerzeménynek tekintettek, kerülték őt az emberek. Édesanyám is sokszor figyelmeztette bátyámat, ne járkáljon a Dezsőhöz, mert baj lehet belőle. Bátyám csak erősködött, hogy Dezső egy értelmes, iskolázott, ember, egyáltalán nem balhés, ráadásul rengeteg olyan dologról tud mesélni, ami őt érdekli.
Dezső, vagy ahogyan a faluban nevezték Petőfi (szerintem pedig egyáltalán nem hasonlított a nagy költőre) külsőre valóban furcsa szerzetnek tűnt. A furcsaságot és a rejtélyt csak növelte, hogy az ünnepek idejére Dezső mindig eltűnt.
Később kiderült, hogy az ünnepek előtt megjelentek nála a rendőrök, s bevitték néhány napra a fogdába, véletlenül se jusson eszébe valami „csúnya” dolog. Így élvezte a fogdák szeretetét március 15., április 4., október 23., november 7. napjain. S persze emiatt akkoriban a „balhés” emberek közé sorolták Dezsőt, akit egyébként kenyérre lehetett kenni.
ELZÁRT ÍRÓGÉP
Épp csak elkezdetem dolgozni első munkahelyemen, amikor március elején megjelent két rendőr. Érdeklődtek, hogy van-e írógép, ki használja? Számomra rejtély volt, hogy miért érdekes ez.
Aztán azt kérték, írjam le egy papírra az írógépen az intézmény nevét, címét, írjam rá a papírra a nevemet is. Amikor végeztem, kihúzták a papírt az írógépből, akkurátusan zsebre rakták. Aztán felvilágosítottak, hogy március 14-én köteles vagyok azt elzárni, s csak 16-án vehetem elő. Ügyeljek arra, hogy ez idő alatt senki ne használhassa. Ha valahol találnak olyan papírokat, ami „csúnya” dolgokat tartalmaz, akkor ellenőrizni fogják az írógépeket, s a minta alapján kiderül, hogy melyik gépen írták. Szóval senki ne merjen illetlen dolgokat papírra vetni.
Ebből a látogatásból rendszer lett. Ha március 14., akkor jöttek a rendőrök.
PATKÓSZEG
Gyerekkorom egyik emléke, hogy volt egy nagy diófa asztalunk, ha a család összejött, ezt ültük körbe. Az asztal egyik sarkában volt egy vas darab. Ez persze piszkálta a gyereki fantáziát, ezért sokszor piszkáltuk, igyekeztünk valahogy kipiszkálni onnan. Egyik alkalommal nagymamám észrevette ügyködésünket, s ránk szólt, hogy ne bántsuk azt a patkószeget. Egy kicsit beljebb kerültünk, mert legalább azt már tudtuk, hogy mi az a furcsa vasdarab, de továbbra is rejtély volt, hogyan került oda. Nagymamám elmesélte, hogy amikor 1849 tavaszán Damjanich csapatai a szolnoki csatára készültek, a csata előestéjén a tábornok az ősök portáján pihent meg. Mielőtt elindultak volna, azt kérték, hogy hagyjon valami emléket nekik, mert nagy megtiszteltetés volt, hogy náluk töltötték az éjszakát. Damjanich emlékül egy patkószeget ütött bele az asztal sarkába. S ez a szeg valóságos ereklyévé vált az idő múlásával a család körében.
Mára március 15-e eseményei , a márciusi fiatalok oda kerültek a nemzet emlékezetében, ahol méltó helyük van. Mára révbe ért ennek az ünnepnek az emlékezete. Mára…
Tisztelet a hősöknek!