Nem oly régen öngyilkos lett egy középiskolás fiú, mert nem tudta elviselni osztálytársai verbális zaklatását. Személy szerint engem mélyen megérintett ez az ügy, mégsem akartam a történettel foglalkozni. Aztán a minap egy iskola előtt álltam volt kollégámmal, amikor valahonnan előrontott egy kigyúrt fiú, s üvöltve vonta kérdőre az egyik lányt. Trágár kifejezésekkel illette, s kilátásba helyezte az is, hogy „meg fogja kalapálni”. Természetesen a lány távolabb álló ismerősei azonnal odarohantak a védelmére. Volt kolléganőm lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem fajult verekedéssé az ügy. S rögtön felvetődött a kérdés, mi is zajlik ma napjainkban a fiatalok között?
A MÉDIA RÁREPÜLT AZ ISKOLÁRA, OSZTÁLYFŐNÖKRE . CSAK A LÉNYEGET HAGYTÁK KI.
Az öngyilkosságot elkövető középiskolás fiú kapcsán a média rögtön rárepült az ügyre. Kérdésekkel bombázta az iskolát, osztályfőnököt, iskolafenntartót. Önmagában ezzel semmi baj nem lenne. Az viszont szomorú, hogy egyetlen média sem kereste meg a verbális erőszakot elkövető diákok szüleit. Mert nincs az az elvetemült pedagógus, aki erőszakra nevelné tanítványait, neveltjeit. Az, hogy egy gyerek hogyan viselkedik az iskolában, meghatározó az a társadalmi közeg ahonnan jön, meghatározó a családi háttér. De ez már senkit nem érdekel. Rossz hír, hogy e tekintetben komoly gondok vannak idehaza, s a világ más táján is.
MIRE VAN IDEJE A PEDAGÓGUSNAK?
A kérdés azért érdekes, mert minden gond megoldását a pedagógusoktól várják. Akkor mire is van ideje a pedagógusnak? Viccesen azt szokták mondani, mindenre, csak a diákra nem. S valóban, e tekintetben komoly problémával kell szembe nézni. Az oktatás és a nevelés közül a nevelés a nehezebb, több időt igénylő feladat. De van-e erre ideje a pedagógusnak a kötelező órák megtartása, órákra való felkészülés, bődületes iskolai adminisztráció, iskolai programok, különböző feladatok, megbízatások letudása után? Nincs. Vannak megszállott pedagógusok, akik igyekeznek ennek megfelelni, de minden nap hiányérzettel, s egyre fáradtabban térnek nyugovóra. Vannak még, de egyre kevesebben lesznek. Mert csak a pedagógusnak jár az a luxus, hogy a napi 8 óra után 2-4-6 órát ingyen dolgozzon. Bónusz a hétvégén elvégzendő iskolai munka.
Nem véletlen, hogy eddig minden kormány megígérte, de egyik sem teljesítette, hogy megvizsgálják a pedagógusok időmérlegét. Pedig leterheltségüket alaposan újra kellene gondolni.
MIRE LENNE IGÉNYE A GYEREKEKNEK?
Ez sokrétű és összetett kérdés, de egy tény. Általánosságban ma a szülők keveset beszélgetnek a gyermekeikkel. Főként őszintén. A pandémia előtti utolsó békeévben gyerekekkel beszélgettem az irodámban, s megkérdeztem, mi hiányzik a legjobban? A válasz meglepő volt: korábban több ideje volt tanár úrnak velünk beszélgetni. S igazuk volt! Mert az otthoni családi problémákon túl a szerelmi ügyek, egészségügyi gondok, iskolai konfliktusok, a magány, a kitaszítottság, stb.stb. gondjairól beszélgettem az azt igénylő diákkal. Az otthoni nemi erőszak, az italozó és kuncsaftokat fogadó anya, a családot verő apa, és még számtalan ügy titkos tudója voltam, aki igyekezett ezekben segíteni. Amíg volt elegendő idő rájuk figyelni. Ma egyre több gyermek úgy nő, mit gomba az erdőben. Iránymutatás, tanács, segítség, szeretet nélkül. S ez olyan társadalmi probléma, amit minden szereplőnek alaposan át kellene gondolni.
Az átgondolás fontosságához egy adalék. 2000-ben a tanulók szabadidős szokásait vizsgáltam, az 1000 fős mintavételben vidéki és városi iskolák diákjai szerepeltek. Arra a kérdésre, hogy a gondjaikat, problémáikat kivel tudják megbeszélni, a választási lehetőség rangsorában a szülők az 5-6. helyen szerepeltek (!) A barát, a szomszéd, az ismerős, mindenki megelőzte a szülőket. 1970-ben a szülők még az 1-2. helyen szerepeltek egy hasonló kutatás adatai szerint. Ennyit változott a világ.
TUDOM KI VAGY, MONDJAD B@ZDMEG!
Ez a szülői válasz nem kirívó és nem egyedi. Ha a tanuló ilyen családi közegben szocializálódik, ez a minta lesz számára meghatározó. Mondhatnánk, az ő ügyük, de ez nem így van. A közösségben ez a gyerek a többi társa lesz, ezzel az attitűddel gyakorol rájuk hatást. S ez a hatás kiválthatja az ehhez való idomulást, de lehet elutasítás, s lehet félelem is ebből. S ez utóbbi a legnagyobb gond gyermekeink számára.
VAN KONKLÚZIÓ?
Nincs. Sok jó iskola, remek pedagógus és tiszteletre méltó szülő része a magyar oktatásnak. De elérkezett az az idő, amikor rendszer szinten újra kell gondolni az oktatást, nevelést, gyámügyet, a pedagógusok feladatait. Mert az idő rohan, a világ változik, s a rossz sajnos nem konzerválódik, hanem terebélyesedik. S ez nem jó irány.
A történtek fényében sokszor érzem úgy magam, mint Iluh István verebe:
„Töpreng s semmi kis veréb,
A semmi semmi-e?
A csillagokat osztja, szorozza,
S nem megy szegényke semmire.”
-rizner-