Az mindenki előtt egyértelmű, hogy az elmúlt másfél év során hatalmas munkát végeztek az egészségügyi dolgozók. Amikor erről beszélgetünk, sokak csak az orvosokra, ápolókra gondolnak, pedig a háttérben dolgozók munkája nélkül nem lehetett volna eredményes védekező munkát ellátni. Lénártné Csányi Erika ezek egyike, aki a Kazincbarcikai Kórház Kontrolling és informatikai csoportjának a vezetője.
Róla azt mondják a kollégái, hogy élete a kórház. S azt is mondják, hogy a járvány idején a kórházi feladatok szervezésének egyik kulcsfigurája volt. Vele beszélgettünk a járvány időszakáról, arról, hogy mi is zajlott a gyógyító munka hátterében a színfalak mögött.
A járvány idején a kórház facebook oldalára felkerült egy fénykép, amely a gazdasági osztály dolgozóinak küldött adományt mutatta be. Egy hozzászóló keresetlen szavakkal minősítette a bejegyzést, mondván, hogy „ők” nem is egészségügyi dolgozók. Hogyan érintette ez Önöket?
Rosszul esett mindenkinek. Azon túl, hogy a törvény minket is ebbe a kategóriába sorol, aki egy kicsit is ismeri az egészségügyet, az tudja, hogy a gazdasági osztálynak és említhetem a műszaki dolgozókat és a többieket is, munkája nélkül nincs betegellátás. Mi is része vagyunk annak a fogaskeréknek, ami a kórház működést jelenti.
Mi az Ön konkrét feladata a kórházba?
Alapvetően a kontrolling a területem, ami döntéstámogató feladatokat tartalmaz, például olyan elemzések elkészítése, jelentések összeállítása, ami a kórház működtetésével kapcsolatos.
Akkor feltehetően nem unatkozott a járvány idején, hiszen ha valamikor, akkor ebben az időszakban rengeteg feladat hárulhatott Önre?
Ez igaz, de ebben a munkában nem egyedül én, hanem egy csoport vett részt, amelyiknek tagja volt a kórház főigazgatója, orvos igazgatója, az ápolási igazgató, a gazdasági vezető, műszaki vezető, a közegészségügyi-járványügyi felügyelő, a kórházparancsnok.
Sokan mégis azt mondják, hogy Ön volt a kulcsfigura az elmúlt hónapokban.
Az irányító csoport (Kórházi Operatív Törzs) minden tagjának benne van a munkája abban, hogy a kórház sikeresen tudta ellátni feladatait a járvány időszakában. Mindenki azonnal reagált az új feladatra, egymást segítettük, ötleteltünk.
Térjünk vissza az első időszakra. Miként élték meg a járvány első hullámát?
Nehéz volt, több ok miatt. Egyrészt mi is keveset tudtunk a járványról, mindenki félt az olaszországi, portugáliai képek láttán. Nálunk is ez lesz? Mi lesz, ha egyre több beteg érkezik? Mi is elkapjuk a fertőzést? Mi történik, ha nem lesz elegendő a kórházi ágyak száma?
Másrészt a folyamatosan érkező utasításoknak megfelelően kellett átalakítani a kórház működését, amiben senkinek nem volt gyakorlata, tapasztalata. Igen, ott élt bennünk folyamatosan a kétely, jó lesz-e úgy, ahogyan elképzeltük? El fogjuk tudni látni a feladatokat? Megfelelünk az előírásoknak? Meg van-e mindenünk, amire szükség lehet?
Mi volt az Ön, Önök konkrét feladta?
Valamennyi olyan szervezési munka ellátása, ami a járvány elleni védekezéshez szükséges volt. Ebbe beletartozik a megküldött utasítások alapján a döntések előkészítése, meghozatala, az ellátáshoz szükséges feltételek biztosítása, a megfelelő működés kialakítása, az ellátás megszervezése, a napi többszöri jelentéshez szükséges információk összegyűjtése, továbbítása, stb. Erre egy nagyon egyszerű példa: minden nap jelenteni kellett, melyik védőeszközből mennyi van, mennyit használtunk el, mennyi beteg van stb. Ez is több embernek adott rengeteg plusz munkát. De nehéz lenne mindent felsorolni, hiszen a kórház működése sok apró elemből épült fel. Ezeket az apró elemeket nekünk kellett működő egésszé összerakni.
Fordítsuk le ezt gyakorlati példákra.
A világon sehol, így a járvány kezdetén nálunk sem volt minden adott a védekezéshez. Amikor a járvány kezdeti időszakában megjött az utasítás, hogy milyen eszközök, védőfelszerelések szükségesek, elindult egy iszonyatos szervező munka ezek beszerzésére. Mindenki rendelt, a szállítók nem tudtak annyi maszkot, kesztyűt, védőruhát biztosítani, amennyire szükség lett volna. Volt olyan kolléga, aki órákon keresztül csak a telefonált, emailezett annak érdekében, hogy megpróbálja beszerezni a szükséges eszközöket.
De ugyan ilyen megpróbáltatás volt a Covid részleg kialakítása is. Hol legyen? Kik dolgoznak majd ott? Megfelelően elkülönítettünk-e mindent, hogy ne terjedjen a fertőzés? S persze mire minden összeállt, addigra mindig adódott valami, ami miatt sok mindent újra kellett kezdeni. Közben biztosítani kellet az előírt többi ellátást. Egy véget nem érő munka volt.
A járvány elleni védekezés jellemzője lehetett a folyamatos újratervezés, saját elgondolások megvalósítása.
Ez így igaz. Az egyik alapprobléma az volt, hogy minden új utasítás, új feladat további terhelést jelentett, az mindig ráépült a már meglévőkre. Olyan volt ez, mint amikor az ember hátán vagy egy zsák, aztán tesznek rá még egyet, meg még egyet, meg még egyet.
A kezdetekről már beszélgettünk, de ugyan ilyen volt számunkra az az időszak is, amikor a védőoltások megszervezésére, beadására került sor. Mi pl. a mobil oltópontokon kezdtük a védőoltások beadását. Millió kérdőjel, szervezési feladat. Kik mennek? Hogyan, mivel? Mi lesz, ha valaki kieseik a rendszerből? Ha visszaérkeznek, hogyan történik az oltottak adatainak feltöltése a rendszerbe? Hogyan tudjuk ellátni a működés napi feladatait ezek emellett?
S persze, mind mondtam, ez is a kórház mindennapi munkájába plusz terhelésként épült be.
De állandó figyelem, újratervezés jellemezte azt az időszakot is, amikor a háziorvosok küldték a betegeket oltásra, s emiatt oltópontokat kellett kialakítani.
Hol legyen az oltópont, hogyan különítsük el a betegeket? Tudunk-e elegendő orvost, szakdolgozót, és adminisztrátort biztosítani nap mint nap?
Aztán egyre többféle vakcina érkezett, akkor a különböző vakcinával oltakozók elkülönítését kellett megoldani annak érdekében, hogy véletlenül sem legyen keveredés. Mit csináljunk, ha kevés oltakozó érkezik? Hogyan oldjuk meg, ha sokan lesznek?
A Pfizer vakcinák ampullájában 6 beteg oltására elegendő oltóanyag van. Felbontás után 6 órán belül fel kell használni. De, ha nem jött el oltásra minden oltakozó, akkor igyekeztünk a háziorvosokon keresztül keresni olyan személyt, akit be tud küldeni oltásra, annak érdekében, hogy „ne vesszen el” a vakcina. Aztán kiderült, hogy a Szputnyik 1. és 2. oltásnak a hatóanyaga eltérő, ezért kérdés volt, hogyan oldjuk meg, hogy ebből se legyen keveredés. Úgy gondoltuk a piros és kék karszalag, hozzá a piros és kék ajtó kialakítása ebben segíthet. Az oltásokat követően minden nap összesítésre kerültek az adatok, minden este le kellett jelenteni a központnak, adott esetben 6 féle formában is.
Ez egy soha véget nem érő folyamat volt, mindenki számára rendkívül megterhelő, sokszor napi 12-14 óra munkával, de tettük a dolgunkat, minden kórházi dolgozó tette a dolgát zokszó nélkül.
Mi volt a legextrémebb feladat a COVID alatt?
Amikor már tényleg csúcsra járattuk az oltásokat, és naponta 400-500 lakost oltottunk, akkor jött a „Black Friday”. Mi csak így neveztük el, mert hihetetlen, ami azon a napon történt. Április 30-án éjjel 1 órakor hívott Igazgató úr, de nem vettem észre a hívását. Reggel 5-kor, amikor felébredtem, láttam a nem fogadott hívást, gondoltam csak véletlen volt. Aztán megnéztem az emailjeimet, és azt hittem eldobom a telefont. Éjjel fél 3-kor jött a hivatalos levél, hogy aznap pénteken tömeges oltást kell szerveznünk, online időpont foglalással. Azonnal berohantam a Kórházba, már hívtuk egymást a többiekkel, mert meg kellett szervezni az oltási helyeket, embereket, oltóanyag szállítást, tű, fecskendő és sorolhatnám. Reggel 8 órára publikálnom kellett 876 személy részére elérhető időpontokat Pfizer vakcinára.
Azon a napon persze volt második körös háziorvos által beküldött oltás is, ki kellett találni, hogyan különítsük el őket. A szakrendeléseknek mennie kellett mindemellett, tehát még helyet is találni kellett, hogy rendelői körülmények között induljon az oltás. Nagyon gyorsan kellett reagálni és cselekedni. Sajnos az időpont foglaló rendszert úgy leterhelte ez az országos kampány, hogy nem tudtak a lakosok regisztrálni, ekkor merült fel a kérdés: mi lesz, ha itt áll a sok ember? Ez be is következett! Végül 10 órakor el tudtuk kezdeni a tömeg oltását, ami már akkora lett délre, hogy a kisbolt sarkánál állt a sor vége. Nehezen indult, aztán amikor láttuk, hogy több oltóhely kell, megnyitottuk a tornatermünket és még 2 oltóhelyen fogadtuk az embereket. El sem tudtuk képzelni mikor lesz vége! Éjjel? Reggel? Rengeteg ember jött, és csak jött. Szerencsére segítségként itt voltak a katonáink, és le a kalappal, türelmesen számolgatták, irányították az embereket, előre kiosztották a sorban állóknak a hozzájáruló nyilatkozatokat. Azon a napon a lakosság is jelesre vizsgázott, türelmesen végigállták a sort, volt aki felkészült és kemping széket hozott magának. A reggeli ijedtség ellenére azt gondolom sikeresen levezényeltük azt a napot, az utolsó lakos este 8-ra be lett oltva. S gondoljanak bele, ez csak egy a sok olyan nap közül, aminek feladatait meg kellett oldani.
Van-e tanulsága az elmúlt hónapoknak?
A legfontosabb talán, hogy ismét kiderült, a dolgozóink a betegekért vannak, mindenki igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy el tudjuk látni őket és emellett a mindennapi feladatainkat. Szerintem erre ez a kollektíva büszke lehet.
Hihetetlenül összekovácsolta a kórház kollektíváját az elmúlt időszak, mert ezt a munkát másként nem is tudtuk volna ellátni. S ennek kapcsán bebizonyosodott, hogy együtt minden nehézségen túl tudunk lépni, minden váratlan és új helyzetre megfelelően tudunk reagálni.
A harmadik pedig, hogy az emberi teljesítőképességnek nincs határa. Hónapokon keresztül hihetetlen terhelésnek voltunk kitéve, sokszor napi 12-16 óra munkával. Túléltük….
Köszönöm a beszélgetést!
-rizner-