
Civilként, támogató, védelmet nyújtó szervezet nélkül bármit is kezdeményezni a legnehezebb. A kezdeményezőt a jó szándék vezérli, de a ma divatos közéleti hangoktól (ellenségeskedés, pejoratív megjegyzés, stb.) nem tud elbújni, elmenekülni, így bizony sokszor keserű szájízzel visszavonul. Egy dolgot megtanul: a közösségért nem érdemes tenni. A gáncsoskodás szomorú, mert inkább segíteni kellene ezeket a személyeket, felszínen tartani a közösségért való tenni akarást. Szerencsére vannak bátrabbak is, akik ezen túl tudnak lépni, s továbbra is teszik a dolgukat a közösségért.
Hasonló dolgok történtek karácsony előtt Kazincbarcikán is. Egy magánszemély arról posztolt a facebookon, hogy a Rossmann és a posta közötti fenyőfát fel kellene díszíteni, s a közösség karácsonyfáját létrehozni. Fel is tette az első díszt a fára, s kérte , minél többen csatlakozzanak ehhez. Sokan csatlakoztak, többek között egy helyi civil szervezet is, ami örvendetes és jó dolog. Az már szomorú, hogy amikor a viták közzé tettük azon gondolatainkat, hogy ezt ki kezdeményezte, a szervezet szimpatizánsai közül többen vérmérsékletüktől függően elküldtek minket a, fogalmazzunk finoman, francba. Ez nem nekünk esett rosszul, mert mi minden ilyen bejegyzés után feltettünk a fára egy-egy díszt, hanem a magánszemélyként kezdeményezők számára volt rossz üzenet. Minek, a te kezdeményezésed az úgy is a másé lesz. Mert …mert. Jó magyar szokás szerint nem az a lényeg, hogy közösen tegyünk valamit, hanem akkor ki is volt? Nem, nem ő? Mi voltunk! Nem! Ők voltak. Véget nem érő vita, amiben persze jó szokás szerint minden oldalról megjelent a politika. Pedig, ha valamitől, ettől ódzkodnak a magánkezdeményezők. Ők mindenkiért egyformán cselekednek, mindenkit várnak kezdeményezésük támogatására pártállástól függetlenül, nem akarnak ügyükben pártcsatározást. Nem! Nem!
A történtek fényében, annak érdekében, hogy ráirányítsuk a figyelmet a magánkezdeményezések nehézségére és fontosságára, megbecsüljük és segítsük őket, díjat alapítottunk, melyet minden évben csak magánszemély kaphat meg. Olyan személy, akit nem támogatott semmilyen szervezet, hivatalos szerv, saját szándéka, ereje alapján cselekedett a közösség érdekében. Idén az elnökség döntött arról, hogy ki kapja meg ezt a díjat, jövőre erről a lakosság véleményét is kikérjük.
Mi a rendelkezésre álló, hozzánk eljutott információk alapján továbbra is Juhász Évát tekintjük kezdeményezőnek, részére átadtuk egyesületünk (ÖBE) civil díját.
Köszönjük, hogy a közösség érdekében tett egy fontos lépést, ami sokak lelkét megérintette, s amelyhez sokan csatlakoztak, segített a karácsony hangulatát a lelkekben, szívekben közösen átélni, megcsodálni a közösségi együttlét szépségét.
S köszönjük mindazoknak, akik magánszemélyként, szervezetként csatlakoztak Juhász Éva kezdeményezéséhez, megmutatták a külvilágnak, hogy a közös összefogás célt érhet.
