Évekkel ezelőtt hallottam, hogy valakinek hatalmas gyűjteménye van televíziókból és rádiókból Kazincbarcikán, valahol a Vécsetal környékén.
Az információ nem volt túl bő, így a feledés homályába került a gyűjtemény, mígnem egy beszélgetésünk alkalmával meginvitált egy különleges gyűjtemény megtekintésére Varga László. Az a Varga László, akinek neve ismerős lehet sokak számára, hiszen indult az idei helyhatósági választáson képviselő-jelöltként. Nem került be a képviselő-testületbe, de neve időről időre előkerül egy-egy önkéntes akció kapcsán. Utakat takarítottak, temetőt tisztítottak meg.
S a rádiókból és televíziókból álló hatalmas gyűjtemény az, aminek megtekintésére meginvitált. A gyűjtemény valóban meglepő, szinte minden értékes darab fellelhető benne, s ami ritkaság számba megy, valamennyi működőképes. Sok darab nem így került a gyűjteménybe, de Varga László szerint történelmi értéke akkor van, ha azok működnek, így sok időt és energiát fordított a javíttatásokra. A gyűjtemény kapcsán beszélgettünk a különös szenvedélyéről.
–Hány televízió készüléke van?
-Szám szerint nem sok, összesen 82 db. Ami különlegesség, hogy a gyűjteménynek része a magyar televíziógyártás első készülékétől az utolsóként gyártott elektroncsöves tévéig minden értékes és különleges darab. Mindazok a készülékek, amelyek a Videoton és az Orion keretein belül készültek.
S persze azon túl, hogy ezek valóban igen értékesnek számítottak a televíziózás hőskorában, tele vannak különleges történetekkel. Az egyik készüléket, mely az elsők között készült, a fővárosban vettem meg egy nyugdíjastól, akinek a fia tévészerelő volt. Ő mesélte, hogy amikor megvették a televíziót, a fia antennát szerelt össze, s a háztetőn helyezte el. Nyomban meg is jelent a rendőrség, letartóztatták, mondván, külföldi imperialistákkal tart kapcsolatot a különleges „kütyün” keresztül. Hiába mondták, hogy az a tévé antennája, nem értették, mert azt sem tudták, hogy mi a televízió, még nem láttak olyat.
A lényeg, ezek a darabok valóban míves darabok, némelyik szinte műalkotás, és soknak sajátos története van.
–Miért televíziók gyűjtése lett a szenvedélye, hiszen annyiféle elektromos készülék van?
-Igen, a technika fejlődésével sokféle készülék jött létre. De a televízió egy sajátos eszköz. Az ott megjelenő kép magához vonzotta a figyelmet. S a kezdet kezdetén egyedüli volt, hogy képet sugárzott. Míves darab volt, sok helyen a lakás dísze lett, s kezdetben hetente egyszer, majd később kétszer a külvilágot repítette be a lakásokba.
Szóval a különlegessége az, ami megragadott. Ezek külső burkolata értékes fából készült, míves munka nyomait őrzi. S a belső műszaki részei is kézzel készültek, javíthatóak voltak.
Ma a műanyag a divat, s ha elromlik a tévé, akkor kicserélnek benne egy panelt. Ma már azt sem, ha elromlott, „vegyél másikat” világ lett.
Szóval ezek szép és míves darabok.
–Sokszor használta azt a szót is, hogy ezek a készülékek drágák. Mire gondol?
-A televíziózás hőskorában egy-egy készülék az akkori viszonyok között drága volt, nem mindenki engedhette meg magának, hogy televíziót vegyen. Az 1970-es évek elején az Videoton terméke a Videoton Color Star színes tévé hat havi átlagkeresetbe került, ami mérhetetlenül drága volt. A mai viszonyokban ez közel másfél milliós összeget jelent, amit ma sem tudnának nagyon sokan kifizetni. S drága volt a működtetése is, a csövek felfűtése sok elektromos energiát igényelt. S ha valaki ma hozzájut egy különleges darabhoz, annak is megkérik az árát. Szóval drága volt, s mai is az. De gyönyörű darabok.
–Csak fekete-fehér tévék vannak a gyűjteményben?
-Nem, itt vannak az első színes tévék is. Ezeknek az érdekessége, hogy a „doboz” és a kezelő szervek magyar gyártmányok, a belső műszaki egység szovjet gyártmány, azaz az akkori szovjet tévék műszaki részei kerültek beépítésre az Orion Colorion és a Videoton Vidacolor televízióiba.
–Térjünk vissza egy korábbi kérdéshez. Honnan ered ez a szenvedély a tévék iránt?
-Én az Irinyi János Technikumba jártam, villamos szakcsoportba. S a tanulmányok során szerzett ismereteimet bővítettem az által, hogy magam is készítettem erősítőket, hangfalakat. Ez életem részévé vált, szeretem az elektronikát, szeretem és értékelem annak hőskorát.
–Melyek az ön kedvencei, különlegességei?
Az 1. sor 1. televíziója Magyarország első sorozatban gyártott televíziója, 1950-es évek vége, amikor még csak egy csatorna állt rendelkezésre a készülékkel rendelkezők számára. 1969. április 5-én sugározták az első színes adást hazánkban, megkezdődött az első francia importból származó színes készülékek forgalmazása is, bár az ára visszatartó erővel bírt, emiatt az akkori státuszszimbólum egyik tárgyává lett
–Azt mondják, egy gyűjtemény akkor tölti be igazán a funkcióját, ha az érdeklődők is láthatják. Volt már kiállítása?
-Nem volt, de eljöhet az az idő is, amikor nagyközönség előtt mutathatom meg a gyűjteményem. Bár ez egy sajátos műfaj, nem olyan, mint a képzőművészet, melyet életkortól függetlenül sokan megcsodálhatnak.
Az én gyűjteményem szerintem az idősebb korosztály számára lehet érdekes, akik ismerték és megélték a televíziózás, rádiózás hőskorát, akik értékelik az igazán szép és míves készülékeket, akikben nosztalgiát ébreszt ezek látványa. A mai fiatalok érdeklődése már más irányba fordult, őket -szerintem- nem a technika mívessége, hanem a sokoldalúsága érdekel. Ráadásul ők abban a világban élnek, ahol hónapok alatt évül el egy-egy készülék, így nincs igény annak mívességére és különlegességére.
–Köszönjük a lehetőséget, hogy láthattuk ezeket a különlegességeket, a múlt míves darabjait.
