SEMMILYEN SZINTEN NEM VAGYUNK MEGFELELŐEN FELKÉSZÜLVE A HŐSÉGRE

Emlékeiben felvillannak azok a középiskolás kori rádióműsorok, amelyekben azt ecsetelték, hogy a Kiskunságban lassan-lassan a mediterrán növények termesztésének gondolatával kell foglalkozni. Már akkor is a középpontban volt (5 évtizede) a melegedő éghajlat.
Menet közben egyre több tudós és szervezett hangoztatta véleményét, miszerint elkerülhetetlen  a klímaváltozás okainak a csökkentése, akár megszüntetése.

Klímacsúcsok ide vagy oda, ez sem valósult meg maradéktalanul. Legfőképp azért, mert a gazdaságilag meghatározó országokat kitáncoltak  a döntések mögül. Kína és India „tesz” a dolgokra, Trump, az USA korábbi elnöke felmondta a klímavédelmi megállapodásokat. Bolsonaro, Brazília előző elnöke pedig szabad utat adott az esőerdők irtásának. A világ lakosságát pedig nem különösebben érdekli ez a téma. A média sem foglalkozik a probléma súlyának megfelelően e témával. Pedig az embereket meg kell győzni arról, hogy a fenntartható életmód helyett nincs más alternatíva. De ez ma még nem működik.


Lehetne sorolni a sokféle okot, a szomorú lényeg az, évről évre egyre erősebben mutatkozik meg a légkör melegedése, de alapvetően nem történik semmi annak érdekében, hogy azt elviselhetőbbé tegyük. Több évtizedes társadalmi mulasztás érhető tetten, amiért egy gyakrabban és egyre többet fogunk „fizetni”. A gondok sokrétűek, mi öt területet emeltünk ki. Ezek hazai gondok, de a világ számos országa is hasonló cipőben jár.

ÖNTÖZÉS HIÁNYA
Nem én mondom, hanem pártállástól függetlenül egyet értenek agrárszakemberek abban, a legnagyobb probléma az, hogy  az öntözés fejlesztése terén évtizedek óta nem történik semmi. Ott sem, ahol erre lenne lehetőség (Körösök vidéke),  s ahol a legnagyobb az aszály.
Ez azt is jelenti, hogy folyamatosan veszteségesek a gazdálkodók, a termeléssel egyre többen hagynak fel. (Forrás: agroinform.hu) Több évtizede tudjuk, hogy eljön ez az idő, s kérdés, miért is nem történt ezen a területen semmi, miért nem történt meg az öntözés fejlesztése? A termelők mellett persze a vásárlók is megisszák mindennek a levét, hiszen ami megterem, az egyre drágább lesz.

KÖZINTÉZMÉNYEK HŰTÉSE
A közintézmények hűtése alig megoldott.  Ezek közül kiemelten fontos lenne pedig az egészségügyi intézmények gondjainak kezelése e téren.  Az Uzsoki Utcai  Kórház igazgatója ecsetelte a gondokat. Mint mondta, alig megoldott az intézmények klimatizálása Magyarországon. S a probléma kettős. A klíma már olyan mennyiségű áramfelvételt igényel, amire nem alkalmasak a kórházak elektromos  hálózatai. Tehát a villamoshálózat cseréjével kellene indulnia egy programnak, ami nem is látszik. Addig marad a dolgozók és a betegek szenvedése.  Az Uzsoki Utcai  Kórház igazgatójával készült interjú, mely az Index cikke, ide kattintva olvasható.

Ki tetőtérben, 50 fokban, ki olyan épületben, mint a Kazincbarcikai Kórház, ahol nyáron a 40 fok megszokott, szenvednek a betegek és a dolgozók.
Védőital pedig nincs, mert van folyóvíz az intézményben. Milyen meleg? Az a fenntartót nem érdekli.

Ezt a fotót egy kórházban tartózkodó beteg hozzátartozója küldte. Ebben pihenni, dolgozni alig lehet. A barcikai probléma a hatalmas üvegfelület miatt sajátos, de a gondok a hazai egészségügyet érintik.

S nem jobb a helyzet a nevelési-oktatási intézményekben sem, szerencse, hogy a legmelegebb hónapokban  szünet van. Az persze kérdés, mi lesz, ha a meleg korábban kezdődik, s kitart szeptember, október végéig is. Mert az esély erre is megvan.

KÖZLEKEDÉS
A közlekedésben uralkodó állapotokat mindenki ismeri, különösen nagy a gond a MÁV vonataival. Nem csak a késnek a vonatok, hanem koszosak, nyáron pedig elviselhetetlenül melegek a vagonok. A MÁV vezetése is elismerte, alig van klíma a 40-50 éves szerelvényeken, ahol van, azok sem erre a hőségre készültek. Mindig tömegközlekedés párti voltam, de az utóbbi másfél-két év alapjaiban változtatta meg a véleményem. Vonattal utazni  felér egy mozohizmussal. Sajnos.  Az autóbuszok esetében jobb a helyzet, bár ott sem bővelkednek a járatok jól működő klímában.
Vitézy Dávid a MÁV kapcsán több ponton kritizálta Lázár Jánost, s egy fotót is csatolt a kritika mellé.

Vitézy Dávid a MÁV kapcsán több ponton kritizálta Lázár Jánost, s egy fotót is csatolt a kritika mellé. Ez egy hazai InterCity vonaton készült. Ebben a hőségben utazni valóban elképesztő túlélő tábor. S talán nevetséges is a MÁV felhívása, hogy inkább ne utazzunk most.

LAKÓÉPÜLETEK
A lakóépületek hűtésében is jelentős a lemaradás. Idehaza olyanról álmodozni, hogy majd a távfűtés alkalmassá válik távhűtéssé, reménytelen vállalkozás. Pedig erre már Ausztriában és Németországban is több példa van. Nálunk még a panel épületek szigetelési problémáját sem sikerült megoldani, ráadásul egyes térségekben nagyon alacsony a klímás lakások száma. Abban szkeptikus vagyok, hogy a klíma lenne a legjobb megoldás, de valahogy  védekezni akar mindenki a hőség ellen.
A Telex térképre tette, hogy településenként milyen a klímával felszerelt lakások aránya. Néhány országos és régiós adatot közlünk, a teljes cikk ide kattintva olvasható.

ORSZÁGOS KITEKINTÉS
Szeged 46,6 %
Szolnok 40,2 %
Baja 39,3 %
Gyula 38,2 %
Kecskemét 38,0 %
Debrecen 37,7 %
Budapest 37,4 %
Békéscsaba 37,1
Kisvárda 37.%
Nyíragyháza 36,7 %
Pécs 32,7 %
Székesfehérvár 31,3 %
Győr 31,2 %

RÉGIÓS ADATOK
Berente 25,3 %
Sajóivánka 19,3 %
Miskolc 19,1 %
Vadna 15,3 %
Kazincbarcika 13 %
Edelény 12,2 %
Sajószentpéter 11,2
Nagybarca 10,7 %
Tardona 8,6 %
Putnok 7,8 %
Bánhorváti 7,7 %
Ózd, Alacska  5,6 %
Sajókaza 3,7 %
Jósvafő , Felsővadász, Rakaca, stb.0 %

TUDATOS EMBERI CSELEKVÉS
Talán nincs olyan ember, aki ne hallott volna a klímaváltozásról. A tudatos cselekvés sem a gondok megelőzésében, sem az életmód megváltoztatásában nem érhető tetten megfelelő szinten. Ebben nincs összefogás, mint a foci EB hozzászólásaiban, pedig ez fontosabb dolog az életünkben. Egyénileg, ha valaki tenni is akar valamit, rájön, ez nem működik, nem lesznek társak, feladja. A többség egyedül akar túlélni, s majd szomorúan kell rádöbbenni, ez nem megy. Egyedül a túlélés sem fog működni. Ki kell állni minden szinten a klímaváltozás ügye mellett, s szembe kell mennünk azon embertársainkkal, politikai vezetőinkkel, akik nem képesek elkötelezett módon élni, cselekedni mindannyiunk érdekében.

A lényeg, Magyarország nagyon lemaradt a klímaváltozás okozta hőhullámok kivédésében, ez a terület sokkal több figyelmet érdemelne! Máshol is vannak gondok bőséggel, de minket a hazai problémák érdekelnek, itt élünk.

-rizner-