Ha valaki elmeséli nekem ezt a történetet, nem hittem volna el, mert az alapvető emberi gondolkodással ellentétes. A velem megtörténtek alapján be kellett látnom, hogy a politika hatalmas árkokat ásott ember és ember között, s az értelem mélybe süllyedt.
Nem oly régen egy rendezvényen leültünk az adott helyiség teraszán, kávét és helyi specialitású üdítőt fogyasztottunk. Kellemes idő, kellemes séták, jól esett a hűsítő és a valóban finom üdítő.
Aztán egy hasonló korú pár kérte, hogy leülhessen asztalunkhoz. Beszélgetésbe elegyedtünk, közösen dicsértük a táj szépségét, a helyi lakók kedvességét, s a finom helyi specialitásokat. Szóvak közös nevezőn voltunk.
Aztán hirtelen, mindenféle átvezetés nélkül megkérdezte: maga békepárti? Meglepődtem ezen a hirtelen témaváltáson, de válaszoltam neki. Igen. Az jó, mondta, mert ő is békepárti.
Bátorkodtam megkérdezni, hogy mit ért békepártiságon? Béke legyen, mondta. Aztán kifejtette bővebben, a békepártiság lényege, hogy béke legyen.
Vettem a bátorságot, s megkérdeztem, hogyan érhető el a béke? Hosszan hallgatott, majd megszólalt. Senki ne segítse Ukrajnát, akkor béke lesz.
Válaszoltam neki, hogy ez igaz lehet, de a békét ez hosszú távon nem hozza el. Egyrészt volt egy Orosz-Ukrán szerződéskötés , amit Budapesten írtak alá, s melyben Ukrajna határait elismerte Oroszország. Másrészt, kérdeztem, hogy a béke fejében akkor Ukrajnának le kell mondania területe egy részéről, vagy mindről?
Elvörösödött, majd kioktatott. Aki ilyen bonyolult gondolatok mögé rejti a lényeget, az háborúpárti. Háborúpárti és szar ember. Felsegítette a feleségét és köszönés nélkül távoztak.
Tanulság? Semmi, ez van, ide jutottunk. Ember embernek farkasa lett.