Kazincbarcika: A Fidesz is megnevezte a helyhatósági választáson induló jelöltjeit

A Fidesz kazincbarcikai szervezete is megnevezte azokat a jelölteket, akik a helyhatósági választáson indulni fognak.
A szervezet polgármester-jelöltje Szeifert Lajos. Vele beszélgettünk a tervekről elképzelésekről, s a jelöltekről.


-Ön a Fidesz helyi szervezetének polgármester- jelöltje. Mit tart fontosnak elmondani bemutatkozásként?
– 55 éves vagyok,  három gyermek édesapja és büszke nagyapa. Igazi lokálpatriótának tartom magam, mivel születésem óta Kazincbarcikán élek. Hiszek a konzervatív értékekben és a szuverenitásban. Egész életemben a közösséget  és a hazámat szolgáltam rendőrként és katonaként is. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon szolgáltam, előszőr a közrend és a közlekedési osztályokon, majd nyomozóként a bűnügyi osztályon. Később a B.A.Z. Megyei Rendőr-főkapitányság állományába kerültem, kiemelt főnyomozóként. Miután szolgálati nyugdíjba vonultam, magánbiztonsági cégeknél dolgoztam középvezetői beosztásokban. Ezt követően a kazincbarcikai Surányi Endre Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban rendészeti őr és közszolgálati ügyintéző tanulókat, majd a Diósgyőri Gimnáziumban katona-oktatóként honvédelem tantárgyat oktattam. Mind ezek mellett tartalékos katonaként járási összekötő főtisztként tevékenykedem az edelényi járásban.

Miért vállalta el, hogy polgármester-jelöltként indul az idei helyhatósági választáson, s mik a legfontosabb tervei?
Miért vállaltam el a polgármesterjelölti felkérést? Szeretném, ha a város lakosságának csökkenése megállna és a fiatalok nem máshol keresnék a boldogulásukat. Szeretném a lakosságot érintő helyi adók csökkentését. Megítélésem szerint fontos lenne, hogy ha valaki minőségi szórakozásra vágyik (pl.: színházi előadás, mozi), akkor ne keljen elmennie Miskolcig, hanem itt, helyben is megtalálja azt, ami kielégíti igényeit.
 Jó lenne, ha végre a várost nem csak az Egressy és a Mátyás király utak  jelentenék. Az  Egressy út úgynevezett “sétáló utca” szakaszát újra kell gondolni, hogy visszatérjen oda az élet. Ebbe beleértem Z  üzleti élet is a vállalkozásokkal együtt.
Úgy gondolom, hogy ezeknek a problémáknak a megoldásához változásra és új városvezetésre van szükség. Hiszek abban, hogy a város lakosságával és elhivatott társaimmal együtt egy új és sikerekben gazdag jövőt valósíthatunk meg Kazincbarcikán.
A figyelmükbe ajánlom önkormányzati képviselő-jelöltjeinket  annak érdekében, hogy megismerjék őket, s  június 9-én felelősségteljes döntést tudjanak hozni a városunk jövője érdekében!

VK. Varga László 2. VK. Negrutz Ágoston 3. VK. Rézműves József 4. VK. Szeifert Lajos 5. VK. Bulla Gusztáv 6. VK. Ligárt Tamás 7. VK. Kaló Attila 8. VK. Dénes Károly.

Jelöltjeink az élet különböző területeiről érkeztek, de a célunk közös. Mindannyian szeretjük városunkat és tiszteljük az itt élő embereket! Célunk Kazincbarcika felvirágoztatása és élhetőbbé tétele! Hiszem, hogy közösen,  a város lakossággal együtt ez  sikerülni fog, mert nekünk Kazincbarcika az első!  Városunk legyen a fejlődés új otthona!