MÚLT-KOR rovatunkban az egykori események történéseit igyekszünk csokorba gyűjteni visszaemlékezések, korhű dokumentumok alapján. Bízunk abban, hogy a múlt egy-egy szeletének bemutatása érdekességeket, új információkat tartalmaz az olvasóinknak. Rovatunk 2023. novemberében indult, írásaink folyamatosan jelennek meg. Jó múlt idézést kívánunk!
Nagy Imre 1994-2006. között volt Kazincbarcika alpolgármestere. Vele beszélgettünk a személyével is érintett 12 éves időszakról. Ma, visszatekintve a rendszerváltás utáni évekre, még egyértelműbb, hogy nehéz évek voltak. Nem csupán a politikai és jogi rendszer bizonytalanságaira kell gondolnunk, hanem a borsodi régiót sújtó gazdasági válságra is, amit minden település, minden ember megérzett. S ebben az időben voltak olyan döntések, amelyek heves vitákat váltottak ki, mindenki másként látta a megoldást. Akkor igazából nem tudtuk, nem tudtuk, melyik döntés a helyes.
Ha lehet mondani, mint akkori önkormányzati képviselő, én is tévedtem sok dologban, elleneztem több döntés meghozatalát. Az egyik ilyen az iskolák bezárása. Akkor azt gondoltam, a gyermeklétszám csökkenése átmeneti lesz, fölösleges időszakos bezárással nehezebbé tenni a gyermekek mindennapjait. Mára világossá vált, hogy a tendencia, azaz az iskoláskorúak számának csökkenése folytatódott, tartóssá vált. Olyannyira tartóssá, hogy ma több időskorú van a városunkban, s a borsodi régió településein is, mint 14 év alatti fiatal.
Városunk, s régiónk településeinek lakosságszámával több cikkben foglalkoztunk. Kazincbarcika népességének változásáról itt olvashat, a régi településeinek népességváltozását pedig ez a cikk taglalja, a régió demográfiai változásairól, az elöregedésről szóló cikkünket itt találja.
– dr. Király Bálint polgármesterrel a rendszerváltás utáni években voltak a város vezetői. Ez gazdaságilag és politikailag is nehéz időszak volt. Gazdasági tekintetben elegendő csak a bányák bezárására gondolni, az akkori BVK nehéz gazdasági helyzetére. Munkanélküliség, elvándorlás a város lakossága szempontjából, az önkormányzat életét pedig tovább nehezítette a forráshiány. Mi volt az, ami megnehezítette, hogy elérjék céljaikat, elérjék, amit szerettek volna megvalósítani?
-1994-ben MSZP színeiben indultunk a választáson, elég komoly támogatást kaptunk. dr. Király Bálint lett a város polgármestere, én pedig alpolgármesteri megbízatást kaptam. Akkor még abban a zilált jogi környezetben nem lehetett látni, hogy a város milyen anyagi helyzetben van. Egy dolog az, hogy a számlán mennyi pénz van, más dolog az, hogy hogyan lehet talpra állítani az önkormányzati cégeket, intézményeket.
Erre csak egy példát szeretnék mondani. Sok kritikát kaptunk, hogy miért oda, a mai helyére engedtük építeni a Penny áruházat. Sok vélemény jogos is volt, de azt kevesen tudták, hogy a város kasszája teljesen üres volt, nem tudtunk volna bért fizetni az intézmények dolgozóinak. Akkor még nem volt iparűzési adó, adóbevételek csak a lakosságtól csordogáltak, más források sem álltak rendelkezésre. A gondokat tetézte, hogy már a rendszerváltás előtti időkből komoly adósságot halmoztak föl az önkormányzati tulajdonú cégek. A lényeg, el kellett adni azt a telket, hogy bért tudjunk fizetni az intézmények dolgozóinak.
Ez volt a kezdet. A másik történet az uszoda. A BVK korrekt volt, de a kassza náluk is üresen csengett. A cég az adóssága fejében kérte, hogy vegyük át a szerkezetkész uszodát, működtessük azt. Többször tárgyalt erről az önkormányzat, végül a képviselő-testület döntött az átvételről. Én tudtam, hogy a cég raktáraiban ott vannak a sok százmilliós értékű gépészeti berendezések és építési anyagok. A tárgyalások során megkérdeztem az akkori műszaki vezérigazgató-helyettest, hogy az adás-vétellel azokat is megkapjuk-e? A válasz igen volt. Mikor viszont a szerződés aláírására került a sor, erről valahogy elfeledkeztek. Ment a huzavona, de aztán az előkerült hangfelvételek alapján, melyen hallható volt, hogy a gépészeti berendezéseket, építési anyagokat átadják, elismerték ígéretüket, s uszodával együtt megkaptuk azokat is.
Amikor átkerült a városhoz az uszoda, a működtetéssel kapcsolatban is merültek fel aggályok, javaslatok. Egy akkori kisgazda politikus azt szerette volna, ha zöldség lerakatként működtetjük. A lényeg, hogy végül funkciójának megfelelően birtokba vehették az uszodát a város lakói.
Tovább elemezve a nehézségeket, el kell, hogy mondjam, az Arborétummal, azaz a városüzemeltetéssel is súlyos gondok voltak. A cég által felhalmozott adósságot, adókat, közüzemi számlákat, stb. kellett először rendezni annak érdekében, hogy utána egyáltalán szóba jöhessen az, hogy a város területén a térdig érő gazt le tudják kaszálni.
Elég nehéz volt a gazdasági helyzet, s számtalan álmatlan éjszakát okozott, hogy miként lehet ebből kilábalni.
Ami stratégiaként működhetett ebben az időben, az az apró lépések korszaka. Tudtuk, hogy ez politikailag nem kifizetődő, de a város működőképessége érdekében ezt fel kellett vállalni.
dr. Király Bálint polgármester úr többször elmondta a képviselő-testület ülésein, hogy ebben a nehéz időszakban 3 dolog kell, hogy az iránytűnk legyen.
Tiszta kézzel tudjuk irányítani a várost,
Hideg fejjel, azaz politikailag bármennyire rossz, de a város érdekében meg kell hozni a racionális döntéseket.
Meleg szívvel, ami azt jelentette, gondolni kell azokra, az akkor több ezer munkanélküliekre és családjaikra, akik nehéz helyzetbe kerültek, továbbá segíteni kell az időseket, a rászorulókat.
A második ciklusban már valamelyest konszolidálódott a helyzet, de akkor is beütöttek olyan gondok, melyek megoldása sok fejfájást okozott. Kazincbarcikán több ezer távfűtéses lakás van, valamint az összes közintézmény távfűtött. Az akkori amerikai tulajdonú AES vezetése bejelentette, hogy 3 éves határidővel fölmondja a város távfűtését és melegvízzel való ellátást. Ez óriási kihívások elé állított minket. A lakók nem maradhatnak fűtés és melegvíz nélkül, az önkormányzatnak pedig nincs annyi pénze, hogy fűtőművet építsen. Nem kellett sok matematikai tudás ahhoz, hogy 3 év alatt, az akkori jogi és gazdasági környezetben városi forrásból nem tudunk hőerőművet építeni. Végül magánberuházásból valósult meg, a környéken élők nem csekély lakossági tiltakozása ellenére. Jól eső érzés volt tudomásul venni, hogy 6-7 év elteltével a cég környezete lett a város egyik leggondozottabb területe , ahol semmiféle környezeti szennyezés nem volt.
A helyszín kiválasztásánál döntő volt, hogy közel kell hozni a hőtermelő egységet a fogyasztókhoz, azaz a lakásokhoz, közintézményekhez a hőveszteség csökkentése érdekében. Korábban a hőerőtől érkező hosszú légvezetéken óriási volt a hőveszteség, s ez bizony a fogyasztókat terhelte. A helyszín kiválasztásával szerettük volna elkerülni a rendkívül magas hőveszteséget, s ez a város lakóinak jó, hiszen a fűtésszámlába benne van a hőveszteség is, de az ma már lényegesen kevesebb.
A következő nagy feladat az intézmények racionalizálása volt, amikor intézményeket kellett összevonni annak érekében, hogy gazdaságosabban működjenek. A cél nem lehetett más, mint az, hogy a szakmai színvonal ne csökkenjen, de gazdaságilag hatékonyabb legyen működésük. Ekkor vált szlogenné az MSZP frakcióban, hogy egy város akkor működik jól, ha az intézményei is jól működnek, jól működnek azok a szolgáltatások, amelyeket a város lakói nap mint nap igénybe vesznek. Próbáltunk olyan helyzetet teremteni, amit svájci barátainknál láttunk, hogy nem szedték szét a város szolgáltatásait ( városüzemeltetés, vízhálózat, közlekedés stb.) hanem azok egy kézben voltakt, azaz egy cégbe integrálva. Az akkori jogi környezetben ezt nem lehetett megtenni. Ma ellentétes tendencia érvényesül, minden ilyesmit kisöpörni az önkormányzatoktól. Azoktól az önkormányzatoktól, akik a leginkább tudják, hogy mire van szükség, milyen minőségben, milyen áron, s lehetne sorolni az érveket. Viseljék a felelősségét ennek azok a politikusok, akik ezt kitalálták.
Érdekességként nem árt figyelembe venni, hogy az akkori városvezetésnek olyan hatalmas intézményi hálózattal kellett szembe nézni, ami ma már nem létezik. Többek között a mi feladatunk volt a kórház, az alapfokú oktatás, középfokú oktatás, vízhálózat, szennyvízhálózat, védőnői szolgálat, orvosi ügyelet, stb, működtetése, ezek mára már elkerültek az önkormányzatoktól.
-Sok, ön által elmondott dolog rávilágít arra, hogy a rendszerváltás utáni idők komoly próbatétel elé állították az önkormányzatokat. Nem érzi úgy, mindennapos erőfeszítést igényelt, hogy a város egyáltalán talpon maradjon?
– Elég sok ősz hajszálunk keletkezett, hiszen állandóan azon kellett gondolkozni, hogyan lehet stabilizálni a város anyagi helyzetét, hogyan lehet némi fejlesztést elérni. Akkor még semmiféle uniós forrás nem volt. Még az a lehetőség sem állt fenn, ami a magánszemélyek esetében adott volt, azaz, ha valaki akart valamint csinálni, vásárolni, de nem volt elég pénze, segített a bank. Az önkormányzatoknak ez a lehetőség nem állt rendelkezésre, hiszen nem volt mobilizálható, forgalomképes vagyona, amit biztosítékként felajánlhatott volna a banknak, Nem volt más, csak a szürke állomány.
– Ha összehasonlítja az akkori viszonyokat és a mai gazdasági, politikai környezetet, gondolok itt arra, hogy akkor forráshiányos volt az önkormányzat, ma pedig úgy tűnik, hogy lényegesen több pénz áll rendelkezésre, mi a legmarkánsabb különbség?
-Nehéz erre válaszolni. Talán az alapvető különbség még ma is a hideg fej, tiszta kéz, meleg szív.
– Sok gondról beszélgettünk, tulajdonképp mindegyik komoly probléma volt. Visszatekintve az akkori időkre, ön szerint mi volt a legnagyobb kihívás? S van-e olyan, amire azt mondhatná, az komoly siker volt? Lehet-e ilyeneket találni az emlékek között?
– A legnagyobb kihívás? Talán az, hogy az emberekkel nem lehetett megértetni, hogy az önkormányzat nem mindenható, nem tud mindent megoldani. Nagyon sokszor találkoztunk fogadóórákon olyan ügyekkel, de levélben is kerestek hasonlókkal, amelyekben mi nem tudtunk segíteni, mert a jogszabályok nem engedték. Élt az a téves elképzelés, hogy az önkormányzat mindenható, mindenben tud segíteni, ott van pénz, paripa, fegyver. Ez mindkét fél részére kellemetlen helyzet volt. Az önkormányzatnak, az ügyintézőnek, a települési képviselőnek azért, mert külső tényezők, okok, pl. jogszabályok miatt nem tudott segíteni, az állampolgárnak pedig mert csalódott. S itt jelenik meg az oktatás egyik hiányossága, az, hogy az állampolgári ismeretek legfontosabb elemeit sem sajátították el sokan. Az idősek esetén ez persze nem igaz, hiszen ők nem találkoztak ezzel a tantárggyal, de a fiatalok és a közép korosztály már igen.
S itt jön be a civil szervezetek szerepe, akik a legtöbbet tudnának tenni tájékoztatásban, ennek a magatartásformának a megváltoztatásában, esetleg megoldásban, de a politika most is, korábban is legyőzendő versenytársat látott bennük, s ez rendkívül káros
Én az utóbbi évek történései alapján és úgy látom, az lenne a leghelyesebb, ha a politika kivonulna az önkormányzatiságból. Ott csak a lakossági, települési ügyek legyenek meghatározóak, ne pedig központilag vezérelt politikai érdekek.
– Ügyesen megkerülte a kérdés második részét. Mielőtt tovább lépnénk csak forszírozom a , van-e olyan dolog, amire büszke lehet, vagy sikerként értékel?
– Tudom, hogy ilyenkor sokan valami nagy dolgot szoktak mondani. Én nem akarok ilyet tenni, mert számomra az volt a legfontosabb, hogy megőriztem a tisztességemet, becsületemet, tettem a dolgomat legjobb tudomásom szerint.
Egy alpolgármester sosincs olyan reflektorfényben, mint a polgármester, de a feladata sokrétű. Akkor is az, ha kevés pénz áll rendelkezésre, s egy alpolgármester van, akkor is, ha a lehetőségek miatt több. Nyilván egy alpolgármesterként nehezebb a feladatok ellátása. Mondhatom, tettem a dolgom, megharcoltam a harcom.
S ami igazán fontos, hogy igazat mondjunk, ne hazudjon sem a politika, sem a sajtó. Ettől ma nagyon messze vagyunk.
– Az utolsó szavai lehetőséget adnak arra, hogy áttérjünk a következő témára. Ön szerint milyen irányban változott a közélet, a társadalom morális állapota?
– Erről lesújtó véleményem van. Először is, hazudni nem szabad. Sem az újságírónak, mert akkor már nem újságíró, sem a politikusnak, mert akkor már nem politikus.
35-40 év távlatából megdöbbenve látom azt az erkölcsi leromlást, züllést, amit nem is a vallástalanság okoz, hanem a példamutatás hiánya. Hiányzik az az iránytű, példa, ami még az én szüleimet, tanáraimat jellemezte. Ha egy vezetőnek, egy politikusnak lehet ezt, azt megtenni, akkor sokan úgy gondolják, hogy nekik is lehet. Ha egy politikus lophat, akkor azt sokak szerint nekik is meglehet tenni kicsiben, lehet ceruzát, lapátot, szerszámot, pénz és sok mindent mást lopni. Kialakult a társadalomban egy olyan vírus, amit szerintem kiirtani nem lehet, csak sok-sok nemzedék elteltével lehet megjavítani.
A politika annyira lealacsonyította a társadalmi morált, hogy azt néhány évtized alatt nem lehet helyre hozni. A mai generáció ezen szocializálódott, az embereket a mai téves eszme, téves közösségi érzés hatja át. S erre egy példa. Édesanyám mondta a rendszerváltás idején, amikor a földeket osztották vissza: “mindenki nemzeti színű szalaggal rohangál, ahelyett, hogy a földet művelné”. Ha valaki belegondol, ez nagyon igaz, ez egy komoly szereptévesztés, morális probléma.
-Hogyan éli meg a romló közélet, morál által kialakult világot?
-Nagyon rosszul. Mondhatom burokban élek, távol tartom magamat és családomat a káros hatásoktól. Ez nem azt jelenti, hogy megkeseredtem volna. Családom körében jól érzem magam, kicsiny kertünkben építem a mindennapokat.
– Nehéz időszakban volt alpolgármester. Az utóbbi évek morális válsága kapcsán nem érzi úgy, hogy kár volt annyi időt, energiát beleölni abba, hogy a város életképességét megőrizzék? Megérte, ha lassan-lassan a lejtőre ült társadalom a mélybe csúszik? Nem bánta meg a sok-sok erőfeszítést, idegőrlő pillanatot?
– Nem bántam meg semmit, annak ellenére sem, hogy értek csalódások. Én hittem a szociáldemokrácia eszméjében, de amikor elindult a politika a Zuschlag időkben az erkölcsi romlás felé, kiszálltam az egészből. Kiszálltam, mert azt láttam, hogy a politikát kezdi beszőni az erkölcsi romlás, s ez nem fért össze az én értékrendemmel. Amit mondtam, nem csak az MSZP-re igaz, hanem minden politikai erőre. Attól az időktől vált igazzá az, hogy a politikát száműzni kellene az önkormányzatiságból, mert a politikai érdekek mögött bújtatott magánérdekek húzódnak meg. Rossz felé megy az ország, összevissza rángatja a politika, az a politika, amelyikben egy szűk körű magánérdek az első.
-Köszönöm a beszélgetést!
Keresse fel hírportálunkat, olvasgasson a különböző rovatok cikkei között:https://hirozon.hu
Lájkolja facebook oldalunkat, ott minden hír megjelenik: https://www.facebook.com/hirozon.hu