Zilahy Olivér festményeiből nyílt kiállítással vette kezdetét a 10. Kolorfesztivál

A Mezey István Művészeti Központban kedden délután nyitották meg Zilahy Olivér festményeiből rendezett kiállítást, mely “Az én világom” címet visel. Rengetegen jöttek el a megnyitóra, itt voltak az ismerősök, barátok, rudolftelepiek, művészetet kedvelők.
A rendezvényen közreműködött a Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola zenekara Kerek Gábor igazgató úr vezetésével.
A megnyitón Nagy György, a művész egykori tanára mondott köszöntőt.

A Rudolftelepen élő és alkotó Zilahy Olivért Kazincbarcikán is sokan ismerik, hiszen itt működik tetováló szalonja, ahol különleges alkotások kerülnek fel a megrendelők testére. A szalon belső berendezése is elárulja, hogy Zilahy Olivér másik szenvedélye a festészet.

Mint azt Nagy György köszöntőjében elmondta, már az általános iskolás évek alatt nyilvánvalóvá vált, hogy Olivér igazi világa a rajzolás és festés.
Ez nem is csoda, hiszen családi génjeiben benne rejlett a tehetség, a művészetek iránti vonzalom. Nagyapja bőrből készített míves munkákat. Két nagybátyja közül az egyik rajztanárként segítette fejlődését, másikuk amatőrként festegetve dolgozott vele. Édesapja pedig fafaragóként hozott létre maradandó alkotásokat.

Miért fest Zilahy Olivér? Azt reméli, hogy a képei arra ösztönzik majd az embereket, hogy egy pillanatra megálljanak, s valami békét, örömöt, fényességet találjanak lelkükben az alkotások láttán.

Szendrő, Mezőkövesd, Miskolc, Putnok után ma Kazincbarcikán nyílt kiállítása, mely augusztus 20-ig tekinthető meg.

Zilahy Olivért az a megtiszteltetés érte, hogy Almásy László festőművésztől meghívást kapott a Tiszadadai Alkotótáborba. A mai megnyitó után így alkotómunkával tölti a nyarat. Szenvedélyének élhet, hogy örömet szerezzen az embereknek.

A galéria a képre kattintva nyitható meg.

Keresse fel hírportálunkat, olvasgasson a különböző rovatok cikkei között:https://hirozon.hu

Lájkolja facebook oldalunkat, ott minden hír megjelenik: https://www.facebook.com/hirozon.hu