Közeleg az újabb óraátállítás, és lassan homályba vész az eltörlés

A téli időszámítás Magyarországon és az EU országaiban  minden év októberének utolsó vasárnapján kezdődik. Ez az idei évben október 31-re esik. Ekkor hajnali 3 órakor 2 órára állnak át automatikusan a digitális órák, az analóg készülékeket pedig ez alapján kell majd visszatekerni.


Idén biztos nem, de valószínűleg jövőre sem búcsúzunk el az óraátállítástól. A magyar kormány alapvetően nyitott arra, hogy igény esetén az óraátállítást eltöröljük, de csak akkor, ha arra megfelelő konszenzus mutatkozik az Európai Unió tagállamai között. E tekintetben pedig ebben az évben semmit nem léptek  Európa országai, noha a lehetőség adott volt. Az Európa  Parlament támogatta az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó bizottsági javaslatot, azonban a kezdő dátumot 2019 helyett 2021-ben határozta meg.

A 2001 óta hatályos 2000/84/EC-es irányelv egységesítette, hogy március utolsó vasárnapján az unió valamennyi országában mindenki nyári időszámításra vált, október utolsó vasárnapján pedig valamennyien visszaállnak a télire. Ennek módosítására adott lehetőséget  az EU 2018-ban, de semmi nem történt 2018 és 2021. között ez ügyben.