2. magyar hadsereg 1943. januárjában a Voronyezs körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett. A nem megfelelő ruházatban és nem megfelelő fegyverzettel harcoló katonáknak esélye sem volt a túlélésre.
1943. január 12-én indította meg támadását a szovjet hadsereg a Don-kanyarban, aminek következtében a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. A magyar katonák vagy a harcok során haltak meg, vagy megfagytak a rendkívüli hidegben. A pontos számok ma sem ismertek, hiszen több ezren kerültek fogságba, s zömük soha nem tért haza.
A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek, és vesztek oda a -40 fokos orosz télben. A Főparancsnokság és az ország vezetésének mozgástere a katasztrófa elkerülésére teljesen beszűkült, hiszen a kiküldött katonák a német parancsnokság alá tartoztak.
A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. A németek igényeit hosszas alkudozás után sikerült leszorítani, de azon az áron, hogy a magyar csapatokat hadászati vonatkozásban a németeknek rendelték alá, felfegyverzésüket illetően pedig csak szóbeli ígéretet kaptak Berlinből. 1942 tavaszán mintegy 200 ezer katonát küldtek ki a Don-kanyarba, de már az év novemberében döntöttek arról, hogy kiszállítanak egy 45-50 ezres kontingenst (benne 20 ezer munkaszolgálatost) a magyar katonák egy részének leváltására. Ez azonban éppen az 1943. január 12-i szovjet támadás időpontjával esett egybe, így azok sem jöhettek haza, akiket leváltottak volna, emiatt a 207 ezer fős hadsereggel szemben mintegy 250 ezres magyar hadsereggel kell számolni.
A gyakorlatilag már nem létező 2. magyar hadsereg zöme 1943. január 24-én “vált ki az arcvonalból”, a III. hadtest azonban csak február 2-4. között tudott kitörni a szovjet gyűrűből. Jányt, a hadsereg parancsnokát a jórészt fegyvertelen katonák látványa késztette hírhedt január 24-i hadparancsának megfogalmazására: „A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott.” A katonákat gyávasággal vádolta és a “rend helyreállítása” érdekében a helyszíni felkoncolást is engedélyezte. A megalázó és igazságtalan parancs akkora felháborodást keltett, hogy sok helyen ki sem hirdették, maga Jány április 4-én nyilvánította semmisnek és helyettesítette azt újjal.