Ma sokan letudják a mesét azzal, hogy a gyermeket a tv elé ültetik. Nem is gondolják, hogy milyen fontos dologtól fosztják meg gyermeküket. A biztonságtól, amit anyához, apához bújva tölthet el a gyermek. A mesélés megnyugtató hangjától. S a gyermeki fantázia hihetetlen világától, amelyben ő elképzeli, újra alkotja a hallott mesét.
A fentiek ellenére a gyermekek és a mese kapcsolatának fontosságát senki nem kérdőjelezi meg. A szülők többsége tudja, hogy a gyermekeknek szüksége és igénye van a mesére. Elgondolkodtató, hogy ennek ellenére mégis sok-sok családban háttérbe szorul. Gyakran csak a gyermek alacsonyabb életkorában olvasnak (még ritkábban mesélnek fejből) gyermeküknek a szülők.
Sokan gondolják tévesen azt is, hogy a gyermeknek kell a képi segítség, hiszen jobban megérti, ha látja is a történetet. (S persze a kényelem is benne van, addig sem kell a gyerekkel foglalkozni, csendben van.) Ez lehet az egyik oka annak, hogy a médiában megjelenő rajzfilmek kínálatát a gyermekek jobban ismerik, mint a könyvekben megbújó csodás világot. (Ez utóbbi felfedezése valóban sokkal nagyobb erőfeszítést kíván – viszont elmondhatatlanul nagyobb élményt nyújt.)
Általában elmondható, hogy jobban megérti a gyermek, ha látja, hallja, tapintja, kimondja, ízleli, tehát minél több érzékszervi repertoárral tapasztalja meg a körülötte levő világot.
A mesékre ez nem vonatkozik! Téves az a gondolat, hogy a rajzfilmek jótékony hatásúak és helyettesítik a személyes mesélést. Ebben az esetben ugyanis egy meglévő képi megjelenítést kap készen a gyermek, és az ő fantáziájának, képzelő erejének már nincs.
Valójában sokkal hatásosabb, színesebb, ha a gyermek maga teremti meg azt a világot, melyben a történet játszódik, valamint a szereplők alkatát, ruháját, a szituációkat, a helyszíneket az alapján, amit hall. Természetesen a már meglévő vizuális- és társas élmények ebben a folyamatban komoly szerepet játszanak. A korábbi tapasztalatok részleteiből új képeket állít össze a mese hallgatója és az olvasója. S ettől fantasztikusan szép és fejlesztő hatású a mese olvasása.
Hogy meséljünk a gyermekünknek és miért?
Tegyük félre a napi gondokat! Lefekvés előtt találjunk alkalmas időpontot! Alakítsunk ki egy kis szertartást és teremtsünk meleg, szeretetteljes környezetet, melyben a gyermek hozzánk bújhat, vagy befészkelődhet az ágyába, és biztonságban, kényelemben tud elmerülni a mese csodálatos fantázia világába. A hangunk megnyugtatja őt. Fontos számára, ha szokássá válik, és számíthat erre a meghitt együttlétre. Hiszen a család minden tagja elfoglalt, egész nap távol vannak egymástól és alig marad figyelem és türelem egymásra. De ez a pillanat csodás alkalom arra, hogy a szülő és gyermeke között elmélyüljön a kapcsolat!
A jó mese felkelti a gyermek érdeklődését, ugyanakkor nevelő hatású életkorának megfelelő szinten.
Egész pici gyermeknek is lehet mesélni, hiszen ismeri és megnyugtatja őt szülei jól ismert hangja. Nem minden mese alkalmas minden életkorban. Kijelenthető, hogy nem tudja a kisgyermek különválasztani a valóságot a mesevilágtól. Az egyszerűség az egészen kicsit számára a megfelelő, esetleg rövid, háziállatokról szóló rímmel tarkított verses mesékkel. Az óvoda kezdésére már megértik az egyszerűbb tündérmeséket, és el tudják különíteni a tisztán jó és rossz megjelenítését. Ekkor már a népmesék, a bonyolultabb állatmesék is érdekesek, hiszen segítségükkel szocializálódik, merít a saját népe kultúrájából, ismeri meg annak a társadalomnak a jelképeit és gondolkodásmódját, melyhez tartozik. A példákból és a tanulságokból megtanulja, hogy intézze el problémás ügyeit, milyen módon állhat ki saját magáért, azt, hogy a küzdelemnek és a kitartó munkának gyümölcse van, mely nem csak anyagi, hanem erkölcsi jellegű is lehet.
A mese nélkülözhetetlen a gyermek egészséges személyiség fejlődése szempontjából. Általa gazdagodik fantáziája, szókincse. A mese segíti, hogy hosszabban és kitartóan tudjon valamire figyelni, abban elmélyedni. Átéli az izgalmakat, azonban mindez nem jár valós, közvetlen veszéllyel a számára. Találkozik azzal a helyzettel mely megmutatja számára: a problémás esetekben is van megoldás. Tehát a katarzist megélve eljut a megoldáshoz. Felkészíti a lelkét az élet megpróbáltatásaira. A félelmetes mesefigurák, illetve történések csak átmenetileg nyugtalanítják a gyermeket, hiszen mellette vagyunk, és a történetben is bekövetkezik a feloldás. Idővel pedig megtanulja különválasztani a valóságot a mesevilágtól.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni az olvasás elsajátításának fontosságát! Mindannyian azt szeretnénk, ha gyermekünk rendszeresen olvasna. A meséléssel kicsi kortól könyvhöz szoktathatjuk gyermekünket és soha nem múló igény alakulhat ki benne az olvasás iránt.
Forrás: nepmese.hu
Kabai Marianna: A repülő gyík
Történt, hogy egy napon ebéd után a zöld gyíkocska kifeküdt napozni és szundikálni egy vékony faágra. Becsukta a szemét és álmodozott.
Pár perccel később tarka tollú, színes papagájok repültek a fára. Messzi útról érkeztek, csivitelve mesélték, mennyi furcsaságot láttak a világban! Óriásteknőst, szarvascsőrű madarat, repülő gyíkot…Repülő gyíkot? – zökkent ki álmodozásából a zöld gyíkocska – Akkor
talán én is tudok repülni?
Felült, tekergette a fejét jobbra-balra, hogy is vannak azok a repülő szerkezetek őrajta? Ám nem talált semmit. Ezen nagyon elbúsult. Úgy érezte, nem is olyan tökéletes, mint eddig hitte. Nem tud repülni! Micsoda szégyen!
– Mit tegyek? – töprengett sokáig. Lemászott a fáról és keresgélni kezdett a bokrok között. Talált pár színes tollat, amit a papagájok vesztettek el.
– Ez kell nekem! – kiáltott boldogan és visszamászott a fára.
Arra jött egy barna gyíkocska és kedvesen üdvözölte kis barátját.
-Jó, hogy jössz! – mondta köszönés helyett a zöld gyíkocska. – Segítened kell! Hozz nekem gyantát a fenyőfáról és ezeket itt ragaszd fel a hátamra! Siess!
A barna gyíkocska hozta a gyantát, felragasztotta a tollakat és megkérdezte:
– Mit akarsz csinálni?
– Repülni fogok! Repülő gyík leszek!
– Jesszusom! – rémüldözött a barátja, de ezt a zöld gyíkocska már nem hallotta. Villámsebesen mászott fölfelé, egészen a fakorona csúcsáig.
– Vigyázz! Repülök! – kiáltotta a felhőknek és elrugaszkodott. Azután csak esett, esett lefelé – a madártollak szánalmasan lebegtek a hátán – majd egy puffanással elterült a földön. A másik gyík lóhalálában rohant le a fáról, hogy megkeresse kis barátját.
– Jaj, a hátam! Jaj, a lábam! – sírdogált a zöld gyíkocska.
A társa falevelekből puha fészket kotort össze, arra fektette a pórul járt gyíkocskát. Ápolgatta, etetgette, vigasztalta, amíg meg nem gyógyult.
A történtek után a zöld gyíkocska nem akart már repülő gyík lenni.
– Tudjátok, – mondogatta – ott fenn nincs semmi, de semmi érdekes! Még egy árva fátyollepke sem! Sokkal, de sokkal jobb itt a földön! Nekem elhihetitek!
Az esetnek híre ment az erdőn. Így tudtam meg én is, egy beszélő papagájtól. Ha nem hiszed, járj utána!