Kabai Mariann az ötvenes évektől Kazincbarcikán élt, élte szerény és nehéz életét. Minden gondja, gyötrelme ellenére megőrizte, emberségét, őszinte segítőkészségét. Szerényen élt, soha nem akart”nagy” lenni, így elkerülte a rivaldafény is.
Kezdetben az asztalfióknak írt, a maga kedvtelésére, meséket és verseket, majd irodalmi pályázatokon vett részt, ahol díjakat is nyert:
-Nívó-díj, Uránusz Kiadó, (Kláris folyóirat, és Mese antológia),
-Aranytoll-díj, Rózsavölgyi Kiadó,
-Különdíj, Óbudai Múzeum Andersen pályázata.
A Dörmögő Dömötör gyermeklapban rendszeresen jelentek meg meséi.Verseiből néhányat közölt a Rím Kiadó (Arcok és énekek antológia), valamint miskolci és nyíregyházi folyóiratok.
Most néhányat közlünk Kabai Mariann versei közül, az örökösök hozzájárulásával.
Ha mint én…
Ha mint én
te úgy szeretnél,
bárhol lennél
velem lennél.
Nem éreznéd
a hiányom,
paplanod lennék
az ágyon.
Ha hívnának
vendégségbe,
krém lennék
a süteménybe.
Megszomjaznál ,
hűs víz lennék,
megbotlanál,
én elesnék.
Ha az égre
néznél este,
csillag lennék
kékre festve.
Szereteted
ha bírhatnám,
szívemet is
kölcsönadnám.
Játssz vele
komolyan, szépen,
nem zavarlak,
csendben nézem.
Zengő órák
Zengő órák mérik az időt,
a kitaláltat, a nem létezőt.
Szigorú percek közé zárva
készülünk életre, halálra.
Készüljünk az örömre, jóra,
mindegy, mennyit mutat az óra!
Kályhák titkos belsejében
a tűz se nézi, meddig égjen.
Ha kilépek – kényelemből! –
dátum nélküli életemből,
nem figyelek múló időre,
meghalok, de nem függök tőle.
Őszi szonett
Remegve ring az alkony szakadékán,
s ezer levélre fészket rak a csend.
Szél kóborol nagy álmok omladékán,
lelkem falán a bánat rongya leng.
A glóriás Hold álmom elorozta,
két kezemben hűlt simogatás.
Mély bánatomat mindegy, ki okozta,
tán én magam, vagy épp valaki más.
Így nem tudok már hinni semmiben,
zörgő levél, takard bolond szívem
az égig érő ősz nagy köpenyébe.
Párává old az égi végtelen,
magam-magam vízgyöngynek képzelem
formát találva így a létezésre.