Ha ez a történet, amiről a cikk szól, nem volna tele temérdeknyi fájdalommal, könnyel és kétségbeeséssel, kezdődhetne úgy is, mint egy mese: „Hol volt, hol nem volt…”
A valóság azonban minden képzeletet képes felülírni, mint ahogyan azt most is megtette. Amikor erről az esetről hallottam, azt mondtam, hogy ilyen nem létezik, ilyen nem történhetett meg. Aztán kiderült, hogy van ilyen, létezik még ilyen fájdalmakkal átszőtt meseszerű történet.
Akiről e sorokat írom, azt kérte, hogy neve sehol ne szerepeljen nyilvánosan, nevezzük őt Kati néninek.
Nos, Kati néni 72 éves Kazincbarcikán élő hölgy, akihez az élet nem volt túl kegyes. Nemrég temette el férjét és lányát, két szerette feküdt egyszerre a ravatalon.
A család vidékről költözött be Kazincbarcikára, családi házukat cserélték el egy panel lakásra, arra gondolva, hogy idős korukban talán itt könnyebb lesz élni. Aztán megbetegedett a férje. Otthon ápolta, vagy a kórházban látogatta. A nehéz napokban felüdülést hozott, hogy beköszöntött a boldogság, egyetlen lánya férjhez ment.
Sajnos nem sokáig örülhettek ennek, mert az esküvőt követő néhány hónap elteltével lánya is megbetegedett, a beteg lányát pedig férje ekkor elhagyta. Nem volt ereje, bátorsága szembe nézni a rájuk váró megpróbáltatásokkal.
Kati néni ettől kezdve két beteget látogatott a kórházakban, két beteget ápolt. De élt benne a remény, hogy mindketten meggyógyulnak majd.
Aztán a sors kegyetlenül közbe szólt, romba döntve minden álmot. Karjaiban halt meg a lánya, s meghalt a férje is. Két szerettét veszítette el szinte egy időben, két szerettét temette el egy napon.
Aztán, ahogy ilyen esetekben történik, jött a hagyatéki ügyek intézése. Lánya lakását, amit ők vettek neki, ő örökölte. Szomorú és fájdalmas örökség volt ez. A fájdalma ellenére a mások segítése, tisztelete megmaradt benne. Úgy döntött, hogy a lakást eladja, az árát pedig megtakarításaiból kiegészíti 10 millió forintra, s ezt az összeget elosztja két kórház között. Azok között az intézmények között, ahol szeretteit ápolták, ahol segíteni igyekeztek, ahol emberséggel, empátiával fordultak feléjük. Mert a két kórházban, a Kazincbarcikaiban és a megyei kórházban megkapták azt a törődést, figyelmet, segítséget, odaadást, amit távoli családtagjaiktól nem. A jó tettnek pedig oda kell menni, ahol jót cselekedtek, ezért egy dobozba beletette az 5 millió forintot és bement vele a Kazincbarcikai Kórházba…
Mint Kati néni mondta, neki megvan mindene, amire szüksége van. Bár kevés a nyugdíja, de a rezsire, a mindennapi megélhetésére elég. Ő már kevéssel is beéri, segítse a pénz azokat az intézményeket, ahol arra szükség van. Ahol a betegek gyógyulhatnak.
Meseszerű történet a példamutatásról, önzetlenségről, a jó cselekedetekről. Meseszerű, mert a mai világban ahol a pénz a mindenható, mindenki ezért robotol, gürcöl, sok esetben eltaposva másokat, vagy könyékig turkálva a köz javaiban, ez a történet ennek éppen ellenkezője.
Ha pedig adnak, sokan csak a köz javaiból és nem saját vagyonukból adnak, s azt az újságírók, tévékamerák gyűrűjében teszik, címlapra kerülve, hatalmas körítés közepette.
Az olyan történet, mint Kati nénié, teljességgel hihetetlen, csendben, mindenféle felhajtás nélkül milliókat adományozni. S lássunk csodát, van ilyen is.
Kati néni története szomorú, ennek ellenére példamutató. Lehet azt mondani, amit tett, az egy csoda. Lehet azt is mondani, hogy olyan hétköznapi hős, akikből kevesen vannak.
Kati néni napjai munkával, pihenéssel, sírással telnek, de lelki békéjének fontos volt, hogy úgy tegyen jót, mint ahogyan azt egész életében tette. Szerényen, csendben, jó szándékkal.
Deniznek, a kazincbarcikai rappernek a Csoda c. dalából vett idézettel élve:
„Az igazi hős nem Superman vagy Batman
a csoda ott él benned ….”
Ez a történet valóban egy csoda, fájdalmasan szép csoda.
-rizner-
A dal a szerző engedélyével került felhasználásra.