Megkezdődik a valaha volt legfurcsább érettségi

Eredetileg 113 ezer diák jelentkezett az érettségire, s  a jelenlegi adatok szerint 84 300 fő vizsgázhat hétfőtől, 26 638 jelentkezést ugyanis töröltek és 2455 diák lépett vissza a májusi vizsgáktól. A vizsgaidőszakban összesen 69 470 végzős középiskolás érettségizik, és rajtuk kívül 14 830-an tesznek majd legalább egy tárgyból érettségit.

A szóbeli érettségik és a gyakorlati vizsgarészek a tavaszi vizsgaszezonban elmaradnak. A középszintű szóbeli vizsgákat csak olyan vizsgatárgyak esetén kell megszervezni, ahol eleve csak szóbeli vizsgarész lenne.

A rendelet szerint bármely vizsgatárgyból tett középszintű írásbeli vizsga esetén, ha írásbelin elérik a tizenkettő százalékot, de nem érik el a huszonöt százalékot, szóbeli vizsgát tehettek.

Fontos szabály, hogy idén a termekben legfeljebb 10 vizsgázó lehet, közöttük legkevesebb másfél méter távolságot kell tartani, az érettségi dolgozatokat szintén járványügyi megfontolásból egy napig “pihentetik” a kijavításuk előtt. Illetve a maszk viselése az iskolák folyosóin, közösségi helyiségeiben kötelező, a dolgozatok megírása közben azonban nem, ugyanakkor viselésük “erősen ajánlott”. Idén az iskolai kapukat, ajtókat – kitámasztva – nyitva tartják, a vizsgahelyiségekben is folyamatosan szellőztetnek majd.