Senki nem gondolta volna, hogy a rendszerváltás után lesz olyan év, amikor ünnepség keretében nem fogunk megemlékezni az 1848-as forradalom és szabadságharcról. El jött ez is, de otthon, lelkünk mélyén illik emlékezni az akkori hősökre.
Illik, hiszen hihetetlenül fiatal koruk ellenére képesek voltak egy nemzetet felrázni, lázba hozni, s a szabadság elérhető volta miatt fegyverbe szólítani. Hitet adtak egy nemzetnek. A szabadság és fejlődés elbűvölő hitét.
Fiatalok voltak, hatalmas cselekedetet vittek véghez. Lesz valaha ilyen utókor? Bulyobszky Gyula (21), Jókai Mór (23), Korányi Frigyes (19), Petőfi Sándor (25), Irányi Dániel (25), Irinyi József (26), Nyáry Albert (20), Vajda János (21) Vasvári Pál (22), Vidats János (22)…..
S nem csak cselekedeteikkel mutattak példát, hanem önfeláldozásukkal is. Mert lehet-e többet tenni egy nemzetét, mint az életet feláldozni? S ez lett a sorsa Petőfi Sándornak, gróf Batthyány Lajosnak, az első független kormány elnökének, az aradi 13 néven ismert tábornokoknak, s a névtelen hősök ezreinek.
S annak ellenére, hogy ezeknek a fiataloknak az álmai a Pilvax Kávéház ünnepi pillanataitól a segesvári vereségig, a világosi fegyverletételig hatalmas utat jártak be, nem múlt el nyomtalanul a magyar történelemben. A nemzet ezzel rázta le magáról a feudalizmus béklyóit, s lépett rá a társadalmi és gazdasági fejlődés útjára.
Hála, tisztelet és megbecsülés övezze nevüket!