A rendőrök az M1-es autópályán vonták intézkedés alá azt a két román sofőrt, akik az általuk vezetett járműszerelvényekkel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedtek.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály rendőrei 2019. szeptember 13-án 11 órakor az M1-es autópályán végrehajtott közlekedésrendészeti ellenőrzés során szűrtek ki a forgalomból két román hatósági jelzésű gépjárművet. A tengelysúly-mérések mindkét esetben szabálytalanságot mutattak ki, a kistehergépjárművek és a szerelvényük súlya a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladta.
A tetten ért román sofőröket a járőrök előállították a Győri Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályára, ahol a hatóság gyorsított eljárás keretében a szabálysértőket három hónapra eltiltotta a járművezetéstől, valamint pénzbírsággal sújtotta.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.
Forrás, fotók:police.hu