LETARTÓZTATÁSBAN A SAJÓSZENTPÉTERI GYILKOSSÁG GYANÚSÍTOTTJAI. A gyanúsítottak fellebeztek ez ellen.

Megjelenés ideje: 2019. április 8., 14:26

2019. április 8-án rendelte el Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak és nőnek a letartóztatását, akik a gyanú szerint miután betörtek az idős sértett lakásába, hogy onnan pénzt hozzanak el, több késszúrással végeztek vele. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított férfi – aki a sértett unokája volt – és az unoka élettársa 2019. április 4-én, 21 óra körüli időben betörtek az idős férfi otthonába, hogy tőle pénzt szerezzenek. Miközben értékek után kutattak a lakásban, az egyik szobában rátaláltak az alvó sértettre. Ekkor, félve, hogy az idős férfi felébred és felismeri őket, először egy nagyobb követ dobtak annak fejére, majd több késszúrással végeztek vele.

A sértett a bántalmazás következtében még a helyszínen elhunyt.

A gyanúsítottakkal szemben nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt indult eljárás, mely miatt bűnösségük megállapítása esetén 10 évtől akár életfogytig tartó szabadágvesztéssel is büntethetők. A kiszabható büntetés mértéke alapján feltehető, hogy a gyanúsítottak megszöknének, elrejtőznének a hatóságok elől vagy a tanúk esetleges befolyásolásával veszélyeztetnék a bizonyítást. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak egzisztenciális helyzete is arra enged következtetni, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el.

A bíróság ezen indokok alapján enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására nem látott lehetőséget, így a gyanúsítottak letartóztatását rendelte el 2019. május 8-ig.

A végzés ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.