Saját forrásból indulnak fejlesztések Miskolcon a megyei kórházban

Parkoló, gasztroenterológiai rendelő is épül.



    Miskolc, 2019. április 3., szerda (MTI) – Jelentős beruházások kezdődtek, illetve kezdődnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, a miskolci székhelyű intézmény saját forrásból 1,37 milliárd forintot fordít fejlesztésekre – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Révész János főigazgató.
    Tájékoztatása szerint a beruházások a gasztroenterológia és a gyermekegészségügyi központ intenzív osztályának területét érintik, valamint a parkolóhelyek bővítése és központi raktár építése is szerepel a tervekben. A beruházásokra összességében 1 milliárd 370 millió forintot fordít az intézmény, amelynek gazdálkodási eredménye stabil, “részben ez teszi lehetővé, hogy saját forrásból igen jelentős fejlesztéseket hajthatnak végre” – tette hozzá a főigazgató.

    Elmondta: az onkosebészeti és belgyógyászati épületek között zöldmezős beruházásként új részleg épül 674 millió forintból, ebben kap helyet a gasztroenterológia, egyebek mellett betegváróval, két belgyógyászati vizsgálóval, rendelővel, endoszkópos UH-vizsgáló helyiséggel.
    A beruházás kiemelten fontos része a gyermekegészségügyi központ intenzív osztályának fejlesztése, ahol teljes körű építészeti rekonstrukció és orvostechnológiai felújítás is megvalósul, ez növeli a szakmai kapacitást, javítja az ellátás minőségét és a hotelfunkciót is erősíti – közölte Révész János.

    A központi raktár megépítése elengedhetetlen a hat tagkórházat számláló intézmény megfelelő üzemeltetéséhez, erre 378,5 millió forintot költenek – mondta a főigazgató, aki arról is beszámolt, hogy 330 szilárd burkolatú parkolóhelyet is kialakít az intézmény.
    Elhangzott: a kivitelezési munkákat pályázat útján a régió építőipari vállalkozásai nyerték, amelyek a munkákkal várhatóan ebben az évben végeznek.
    (FOTÓ)

biy \ gkp

MTI 2019. április 3., szerda 13:45
 

Előző