Miskolc,
2019. március 27., szerda (MTI) – Életfogytig tartó fegyházbüntetésre
ítélte a Miskolci Törvényszék szerdán azt a férfit, aki 2017. júliusában
Mezőcsáton egy édesapára és annak három gyermekére rágyújtotta a házat,
az apa és egyik kislánya meghalt. Az ítélet nem jogerős. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott a három gyermekét egyedül nevelő édesapával élt egy házban, de külön lakrészben. A vádlott és az apa gyakran vitatkoztak egymással, a vádlott többször azzal fenyegetőzött, hogy fel fogja gyújtani a házat. A vádlott az adott nap éjjelén ittasan ment haza, énekelt, kiabált. A sértett édesapa rászólt, hogy ne hangoskodjon, mert felébreszti a gyerekeket. A vádlott sérelmezte a figyelmeztetést, ismét a ház felgyújtásával fenyegette meg a sértettet, majd távozott. Hajnal egy órakor tért vissza az épülethez, meggyőződött arról, hogy az apa és gyermekei alszanak, majd meggyújtott egy pólót és azt a ház egyik szőnyegére dobta. Miután a szőnyeg és később a ház falai is lángra kaptak a vádlott távozott a helyszínről. A tüzet a házban tartózkodó egyik gyermek vette észre, aki a gomolygó füst miatt felébredt. A gyermek felkeltette édesapját és a testvéreit is, majd a két nagyobb gyermek kimenekült az égő házból. Az édesapa a másfél éves kislányát próbálta menteni, amikor is a lakásban lévő gázpalack felrobbant. A robbanás és a tűz következtében az édesapa és a kislánya életét vesztette. A törvényszék a vádlottat aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. A vádlott legkorábban 25 év elteltével szabadulhat feltételesen. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi büntetett előéletű, felfüggesztett büntetés próbaideje alatt, ittas állapotban követte el tettét. Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és védője fellebbezett. A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik. biy \ bdó MTI 2019. március 27., szerda 12:05 |
Előző |