A mai napon tárgyalást tart az Ózdi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.
A vád szerint az I. – IV. rendű vádlottak Ózdon egy háztartásban éltek, a II. rendű vádlott édes- illetve nevelőanyaként a családfő szerepét töltötte be.
A III. rendű vádlott megismerkedett a kiskorú sértettel, akit meghívott magukhoz, hogy lakjon náluk. A II. rendű vádlott ezt megengedte, de ellenszolgáltatást kért, amelyet a sértettnek prostitúciós tevékenységgel kellett megkeresnie. Minderről a további vádlottak is tudtak, együtt bonyolították azt, hogy a sértett mintegy 30 személlyel végzett szexuális cselekményt a kuncsaftok lakásán, vagy pedig egy ózdi romos házban, ahova elkísérték, felügyelték. A pénzt a sértett helyett is ők vették át. Vádlottak a kuncsaftok is, akik a sértettel – annak életkoráról tudva – ellenszolgáltatás fejében szexuális cselekményt végeztek.
A 2019. február 28-i előkészítő ülésen a IV. rendű vádlott, aki a család tagjaként közreműködött a sértett prostitúciós tevékenységének elősegítésében, illetve a VIII. rendű vádlott, aki az egyik kuncsaft volt, beismerő vallomást tettek, amelyeket a bíróság elfogadott és ítéletet hozott: a IV. rendű vádlottat kerítés és gyermekprostitúció kihasználása miatt 3 év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra, míg a VIII. rendű vádlottat gyermekprostitúció kihasználása miatt 200 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. A további vádlottak vonatkozásában tárgyalást tart a bíróság.