Budapest, 2019.
március 21., csütörtök (MTI) – Vádat emeltek egy férfi ellen, aki egy
XII. kerületi szállodában késsel életveszélyesen megsebesítette a
recepcióst még 2001-ben; a vádlottat tavaly júniusban Mexikóban fogták
el – közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Ibolya
Tibor a közleményben azt írta, a 40 éves férfi álnéven jelentkezett be a
szállodába, hogy két társával a vendégektől értékeket lopjanak el. A
recepciós gyanúsnak találta a viselkedésüket, ezért értesítette a hotel
tulajdonosát, aki két segítőjével felelősségre vonta őket.
A
három férfi el akart menekülni, de az útjukat állták, ezért dulakodás
közben a vádlott mind a három embert megvágta, majd miután a recepciós
is elé állt, többször mellkason és hason szúrta őt, ezzel közvetlen
életveszélyes sérülést okozott.
A recepciós életét a gyors orvosi ellátás mentette meg.
A
Készenléti Rendőrség nyomozói a szökésben lévő férfit tavaly júniusban
Mexikóban fogták el a mexikói és amerikai hatóságok segítségével.
A
Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból elkövetett emberölés
bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. A vádlott jelenleg bűnügyi
felügyelet alatt áll – olvasható a közleményben.