Az ÓSZC Surányi Endre Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának 37 fős diákcsoportja 2019. március 12-én indult Erdélybe a Határtalanul program keretében. 5 élményekben gazdag napot tölthettek a tanulók ha „határon túl”.
Az első állomás Kolozsvár volt, ahol sétát tettek a középkori belvárosában és az óvárosában. A városnézés első állomása a Farkas úti Református Templom és Líceum volt, majd megtekintették Sárkányölő Szent György szobrát. A belvárosban megtekintették a Mátyás királyt ábrázoló monumentális szoborcsoportot. Kolozsvári látogatásukat a Házsongárdi temető híres sírjainak felkeresésével zárták
Az utazás második napján Gyulafehérvárra és Nagyenyedre látogattak el a diákok. A harmadik napon felkeresték Vajdahunyad várát, majd libegővel utaztak fel Déva várához, ami Kőmíves Kelemen története kapcsán vonult be a magyar irodalomban.
A kirándulás 4. napján Aradra indult a csoport, ahol a vértanúk emlékoszlopánál
előadták zenés irodalmi műsorukat, amit az 1848-as márciusi forradalom emlékére
állítottak össze. A közösség nevében koszorút helyeztek el a vesztőhely mellett
álló emlékműnél. Az aradi Szabadság-szobornál folytatták a megemlékezést,
elénekelték a magyar Himnuszt és
elhelyezték emlékszalagjukat.
Délután Nagyszalontán Arany János életével ismerkedhettek meg a diákok, majd A Fő téren álló Csonka toronyban vettek részt
egy különleges előadáson.
Az erdélyi utazás utolsó napjának programjában Nagyvárad felkeresése szerepel, ahol a tanulók megtekintették a csodálatos Székesegyházat is.