Előkészítő ülést tart az Ózdi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a vád szerint egy királdi presszóban italoztak 2018 márciusában. Az I. rendű vádlott kérdőre vonta az egyik vendéget, hogy miért terjeszt valótlan dolgokat a későbbi sértettről és feleségéről. A sértett a vendég védelmére kelt és megkérte az I. rendű vádlottat, hogy inkább menjen haza. Szóváltás alakult ki közöttük, de a sértett hazament. Az esti órákban a vádlottak megjelentek a sértett házánál és számonkérték a presszóban történtek miatt. Az I. rendű vádlott egy baseball ütőt, a II. rendű vádlott egy – a sértett kerítéséből kitört – lécet tartott a kezében, majd berúgták a kaput és a bejárati ajtóig jutva azt is rugdosni kezdték. A sértett kiment a házból, amikor a II. rendű vádlott a kerítésléccel fejen, míg az I. rendű vádlott pedig a baseball ütővel az oldalán többször megütötte. A sértett ekkor egy fejszét vett magához, ezután a vádlottak elmenekültek a helyszínről.
A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – az előkészítő ülésen ítélettel döntsön a vádlott büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.