Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. március 15-én Kiskunmajsa közelében.
A rendelkezésre álló adatok szerint az 5402-es számú úton Kiskunhalas felől Kiskunmajsa irányába közlekedett 8 óra 55 perckor egy 36 éves nő egy Volkswagen Golf típusú személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint a sofőr az út 35.537-es méterénél – egy kanyar után – letért az útpadkára, ekkor próbált visszatérni az útra, azonban feltehetően a jármű nagy sebessége miatt áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött az ott közlekedő Volkswagen Poloval, amit egy 44 éves férfi vezetett. A baleset következtében mindkét jármű sofőrje, valamint a Polo utasa – egy 37 éves nő – olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Golf két utasa – egy 21 és egy 22 éves férfi – súlyosan megsérült.
A baleset körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja.
A főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy minden esetben az út- és látási viszonyoknak, valamint az adott útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozásnak megfelelően vezessék járműveiket. A sebesség túllépése növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát.